Pesti Srácok

Sztárok is állítják: Eszenyi miatt hagyták el a Vígszínházat

Nyilatkozatot adott ki a Vígszínház több elszerződött társulati tagja azok után, hogy a 24.hu-nak többen is arról beszéltek, hogy a Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek a viselkedése beteges légkört eredményezett az intézményben. A színház több korábbi alkalmazottja pánikrohamról, nyilvános megalázásról és verbális erőszakról beszélt.

Hozzájuk csatlakozott most több volt kollégájuk, akik a Színház.online-on megjelent nyilatkozatukban kijelentik: a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.

Azt írják, a levelet azért hozzák most nyilvánsoságra, mert „a Vígszínházban nem állt rendelkezésünkre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalatainkat, panaszainkat kivizsgálták volna”. Egyúttal kiállnak a tapasztalataikról nyilatkozók Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett.

PestiSracok facebook image

„Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata” – írják.

Az aláírók pedig a következők:

Bata Éva,

Harkányi Endre,

Herczeg Adrienn,

Hevér Gábor,

Járó Zsuzsa,

Kerekes József,

Kovács Patrícia,

Lengyel Tamás,

Mészáros Máté,

Molnár Áron,

Péter Kata,

Réti Adrienn,

Stohl András,

Telekes Péter,

Tornyi Ildikó

Vezeto kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.