Pesti Srácok

Új Drakula-film készül

Új filmet forgatnak Hollywoodban a Drakulából, az új feldolgozásban a történeten lesz a hangsúly - értesült a The Hollywood Reporter.

MTI

A lap szerint a Universal filmstúdió A múmia 2017-es vegyes fogadtatása után ismét klasszikus sikereihez fordul vissza. Ezúttal azonban különálló filmekben gondolkodik, és a költségvetést is meghúzza. Az ebbe a koncepcióba illeszkedő Drakula-film producere Matt Manfredi, rendezője Karyn Kusama lesz, a forgatókönyvet pedig Phil Hay írja. A vámpírfilm technikailag nem a Universal produkciója, és az sem kizárt, hogy végül egy másik stúdióban forgatják, mivel a Drakula már nem jogdíjas, de a lap szerint azért nehezen elképzelhető, hogy a Universal kiengedné a kezéből a legendás szörnyet. Matt Manfredi és Hay már egy sor filmen együtt dolgozott Kusamával, köztük A meghívás (2015) című horroron és a Pusztító (2018) című akciófilmen.

PestiSracok facebook image

A Drakulát a történet felől akarják izgalmassá tenni a közönség számára, nem sztárszereposztásban gondolkodnak, mivel ez a Tom Cruise-zal forgatott A múmiánál nem vált be. Kusama jól ismeri a horror műfajt, ő rendezte az Ördög bújt beléd című kultfilmet, és az HBO számára is több epizódot A kívülálló című sorozatból, amely Stephen King regényéből készült.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.