Pesti Srácok

Hazai fejlesztés mentené meg a hungarikumnak számító szabadulószobákat

Hazai fejlesztés mentené meg a hungarikumnak számító szabadulószobákat

A koronavírus-járvány más iparágak mellett egyik napról a másikra teljesen ellehetetlenítette a szabadulószobák működését is. Egy magyar fejlesztésű szoftver azonban ingyenes segítséget kínál a szabadulószoba-tulajdonosoknak munkahelyek ezreit mentve.

061.HU

A szabadulószoba egy olyan világhírű hungarikum, amely mára minden országban elterjedt. A jelenlegi járványhelyzetben azonban a túlélésért küzdenek a kijutós játékok. Az első szabadulószobát a Parapark nyitotta meg 2011-ben Budapesten. Ez a szórakoztató program világszerte egyre népszerűbbé vált, és mára komplett iparággá nőtte ki magát. Több mint 20 ezer szabadulószoba üzemel világszerte, óvatos becslések szerint is nagyjából 1-1,5 milliárd dolláros éves bevételt generálva. A magyarok továbbra is meghatározó szereplők ebben a piaci szegmensben, hiszen az 50 legnagyobb szabadulószoba-üzemeltető közül legalább 10-15 cég hazai tulajdonú vállalkozás.

PestiSracok facebook image

A koronavírus-járvány más iparágak mellett egyik napról a másikra teljesen lenullázta a szabadulószobák bevételeit is, és ellehetetlenítette a működésüket, hasonlóan a turizmusból, vendéglátásból és egyéb szolgáltatásból élő vállalkozások többségéhez. Ahogy a kezdetekben, úgy a most kialakult válsághelyzetben is egy magyar cég mutatja a fennmaradáshoz vezető utat. Az Exit The Room egy szabaduló szobákhoz méltó csavaros megoldással létrehozta az otthonról játszható, de ténylegesen a helyszínen folyó játékot, a Remote Escape Room-ot, magyarul a “távirányítású szabaduló szobát”. Ezen a platformon keresztül otthonról élhető át ugyanaz az élmény, mint a szabaduló szobákban.

Az ötlet lényege, hogy a játékosok távirányíthatják a kamerával felszerelt játékmestert. Ő lesz a szemük és a kezük, a feladványokat viszont nekik kell megoldaniuk, hogy sikerrel teljesítsék a kihívást. A Remote Escape Room megoldással az otthon biztonságából élvezhető közösségi tevékenységet kínálunk barátoknak, családoknak, kollégáknak - jellemezte a fejlesztést Rétfalvi Gábor, az Exit The Room tulajdonosa, hozzátéve, így akár karantén alatt is lehet közös programot szervezni.

Mint kifejtette, az ötlet révén tud találkozni a család több generációja egy élvezetes játék erejéig, de akár csapatépítőt is lehet tartani a home officeba száműzött dolgozóknak. Ezen felül, nagyon fontos, hogy a kényszerszabadságra küldött játékmestereknek újra munkát tudunk teremteni. Ez egy ekkora iparágban sok ezer munkahely megmentését, és számtalan család megélhetését jelenti világszerte - hangsúlyozta. A megoldásunkat és az arra lefejlesztett szoftverünket nem tartjuk meg magunknak, az összes szabadulószoba üzemeltetőnek ingyenesen felajánljuk. Az EveryEscapeRoom szabadulószoba gyűjtőoldal segít nekünk eljuttatni a bajba jutott szabadulószobáknak ezt a forradalmi megoldást világszerte. Bízunk benne, hogy még időben érkezik, hogy sokakat megmentsen a csődtől. Az üzemeltetőktől csak annyit kérünk, hogy az így szerzett bevételek egy részét áldozzák koronavírus elleni küzdelemre - mi is így teszünk.

Jelenleg kettő szobában játszhatnak az érdeklődők kettő hat fős csapatokban, hatvan percig. Az egyik Bomb néven fut, és a hidegháború alatt játszódik. A sztori szerint egy renegát ügynök megszerzett egy atomfegyvert. Azt tervezi, hogy saját szakállára kirobbantja a III. és egyben utolsó világháborút. Egy titkos bunkerben építette ki főhadiszállását és bármelyik pillanatban megnyomhatja a piros gombot. A küldetés az, hogy csapatotokkal megakadályozzák a játékosok a bomba felrobbanását. A másik pedig a Zombie, amelyben egy tudós addig-addig kísérletezett míg véletlenül talált egy olyan vírust, mely az egész emberiséget agyatlan húsdarabbá, ha úgy tetszik zombivá változtatja. Az ilyen kísérletek nem kerülnek be a híradóba, mert általában megsemmisítik vagy legalábbis eltitkolják a tömegpusztító biológiai fegyvereket. A játékban az antivírust kell megtalálni.

Amennyiben kedvet kaptál a játékhoz, ITT tudsz foglalni!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.