Pesti Srácok

Hazai klubok, fesztiválok nyílt levélben kérik a közönség megértését

Közös nyílt levelet fogalmazott meg 32 hazai klub, szervező, fesztivál. Az aláírók a jegybevétel fontosságát emelték ki, és megértést kértek a közönségtől a koronavírus-járvány utáni időszakra is utalva.

MTI

"Tudjuk, hogy békeidőben programlemondás esetén a jegyárakat automatikusan vissza szokás téríteni, de jelen helyzetben ezt sokan nem tehetjük meg, mert ez azonnali csődhelyzetet eredményezne" - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Mint írták, a klubok, a fesztiválok egyaránt állandó stábbal dolgoznak az év 365 napján, hogy minél magasabb színvonalú szórakozást nyújtsanak. Kiemelték: elsődleges bevételi forrásuk a jegybevétel, ezt egészíti ki a vendéglátás és a szponzorációs támogatás, ebből tudják finanszírozni a stábok munkabérét és járulékait, a terület- vagy helyiségbérleti díjakat, a karbantartást, az előadói tiszteletdíjat, a közműszámlákat, a hang- és színpadtechnikai költségeket, kommunikációs felületek vásárlását, adókat. Hozzátették: a költségek egy komoly részét akkor is ki kell fizetniük, ha egy-egy rendezvény nem valósul meg és emiatt nem jutnak bevételhez.

"Ahhoz, hogy a következő bizonytalan hónapokban is legalább minimális fizetést tudjunk biztosítani dolgozóinknak, a bevett szokásoktól eltérően kell eljárnunk. A helyzetet minden fesztivál, klub, szervező a saját gazdasági helyzetét felmérve próbálja kezelni, éppen ezért ezek a megoldások eltérőek lehetnek: például támogatói jegyek kibocsátása, utalványrendszer, halasztás esetén a jegyek automatikus érvényesítése a pótdátumra" - áll a nyílt levélben, amely szerint kizárólag a közönség támogatásával tudnak a járvány után is sokszínű és minőségi élőzenei eseményeket szervezni.

A dokumentumot aláírta az A38 hajó, az AlteRába Fesztivál, a Bánkitó Fesztivál, a Budapest Park, a Campus Fesztivál, a Dürer Kert, a Famous Management, a Fekete Zaj, a Fezen Fesztivál és Klub, a GetCloser Concerts, a Hall Debrecen, a Helynekem, az Instant-Fogas Komplexum, a Kolorádó Fesztivál, a Lärm, a Livesound, a Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont, a Nagyerdei Víztorony, a New Beat, a Petőfi Kultúrtanszék, a Plázs Siófok, a Pontoon, a Raqpart, a Rock Cafe Hajdúszoboszló, a Szenes Klub, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), a Tixa, a Toldi Klub, a Total Dance Festival, a TrafoClub Gödöllő és a Trip hajó.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.