Pesti Srácok

Húsvéti tojásvadászaton, avagy a legizgalmasabb rejtett filmes utalások

Bizonyára nem mondunk újat azzal, hogy a legtöbb film hemzseg a rejtett utalásoktól. Az angolul easter eggnek, azaz húsvéti tojásnak nevezett meta-gegek utáni hajsza új játszóteret nyitott a filmőrülteknek, elég csak belegondolni, hogy egyetlen alkotás is akár több mint száz titkos poént rejthet. Az ünnepek alkalmából átnyújtunk egy kosárral Hollywood leghímesebb húsvéti tojásaiból.

MAPET – nullahategy.hu

A filmrendezők vagy unatkozó animátorok jóvoltából fellelhető húsvéti tojásoknak nemcsak a filmesek körében van nagy hagyománya. A számítástechnika világában, illetve a videojátékokban mára olyannyira elterjedtek a rejtett tartalmak és funkciók, hogy egyenesen cikinek számít, ha a programozók nem rejtenek el bennük legalább egy tucat easter egget. De más területeken is találkozhatunk rejtett meglepetésekkel, ha nem is hívjuk azokat húsvéti tojásoknak. Az egyik legelsőt Hans Holbein festette 1533-ban. A követek című képén látható elnyújtott pacában ugyanis más szögből szemlélve egy koponyát fedezhetünk fel. De a híres festmények között említhetjük Csontváry Öreg halászát is, amelynek bármelyik oldalát tükrözve új, önmagában tökéletes és hipnotikus erejű képeket kapunk, vagy Malevics Fekete négyzetét, amelynek sötét festékrétege alatt a restaurátorok tavaly fedezték fel a "Négerek harcolnak egy barlangban" feliratot.

PestiSracok facebook image

Az egyik legelső "húsvéti tojás" Hans Holbein festményén (forrás: gwenillwyd.wordpress.com)

Az irodalmi művekben az akrosztichonok már a középkortól kedvelt versdíszítő elemnek számítottak, Kosztolányi például Nyár, nyár, nyár című költeményében a „névrejtés” eszközével, a sorkezdő betűkön keresztül szólította fel obszcén cselekvésre barátját, Karinthyt. És ha már húsvéti tojások, említenünk kell a könnyűzenét is: az egyik legfinomabbat John Lennon pottyantotta el, amikor a kutyák bosszantására egy csak a számukra hallható frekvenciájú hangot csempészett az 1967-es Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, a Beatles 8. sorlemezének végére.

A húsvéti tojás elnevezés a legtöbb forrás szerint szimplán arra az angolszász húsvéti hagyományra utal, amely a gyerekeknek a kertben elrejtett csokitojások felkutatását jelenti, mások szerint azonban az 1975-ös The Rocky Horror Picture Show című filmből származik: a stáb húsvéti tojásvadászatot játszott a forgatási szünetekben, az egyiket azonban nem találták, viszont a filmben látszik.

A Rocky Horror Show elkallódott tojása, aminek a jelenség elnevezését köszönhetjük (forrás: ThisWentViral)

Céljuk szerint a filmes húsvéti tojásoknak számos változatát különböztethetjük meg. A rendezők sokszor különösebb ok nélkül, pusztán a poén kedvéért helyeznek el egy-egy popkulturális utalást a filmjeikben. David Fincher Harcosok klubja című filmjének legtöbb jelenetében feltűnik egy Starbucksos pohár. Mel Gibson az Apocalyptóban a tengerentúlon igen népszerű „Találd meg Waldót a képen” játékot csibészkedte be filmje egyik legnyomasztóbb, legbrutálisabb jelenetébe. Azték üldözői elől menekülő főhősünk egy hullahegy tetején találja magát, amikor egy villanásra helyettesíti őt Waldo, ám tojásvadász legyen a talpán, aki lassítás nélkül is észleli a jelenést.

Az easter eggek egyik külön fajtája a cameo, amikor egy filmsztár vagy akár maga a rendező tűnik fel egy nyúlfarknyi szerepben. Alfred Hitchcock sokszor kamera elé állt a saját filmjeiben (a Madarakban például kutyát sétáltat), a képregényguru Stan Lee pedig az összes Marvel-filmben feltűnik, ahogyan Stephen King is visszatérő szereplője a regényeiből készült filmeknek. Legtöbbször azonban a kosztüm vagy a maszk rejtekében alig vagy egyáltalán nem ismerhetjük fel a cameózót. Éles szemű nézők észrevehették, hogy a Brian élete pszeudo-Jézusát körülvevő tömegben álszakállban ott sündörög a Beatles-tag - és persze hatalmas Monty Python rajongó - George Harrison is. A Star Wars 7-ben pedig az aktuális James Bondot, Daniel Craiget rejti annak a rohamosztagosnak a maszkja, akit a főszereplő Rey engedelmességre kényszerít az Erővel. (A katona azonosítói kódja ráadásul JB-007, ami újabb utalás az angol titkosügynök szerepére.)

Daniel Craig arcát végig maszk fedi Az ébredő Erőben. Talán jobb is így (forrás: youtube)

A Star Wars galaxisa egyébként az egyik leggazdagabb húsvéti tojás lelőhely, az űrsaga minden epizódja hemzseg az utalásoktól. A Jedi visszatérben egy koszos tornacipő szerepel a birodalmi Tie-vadászok között, de a fanatikus képelemzők állítólag már találtak krumplit és pattogatott kukoricát is az űrbéli jelenetekben. George Lucas Steven Spielberg előtt tisztelgett, amikor a Baljós árnyak szenátusi jelenetében E. T. honfitársait is feltüntette.

A gesztus voltaképpen viszonzása volt annak, hogy Spielberg az Indiana Jones-filmekben játékos utalásokat tett barátja főművére: Az elveszett frigyláda fosztogatóiban C-3PO és R2-D2 alakja sejlik fel hieroglifaként, A Végzet Templomában Club Obi-Van néven üzemel Jones professzor kedvenc kávézója.

Star Wars-utalásokkal ugyanakkor rengeteg filmben találkozhatunk. R2-D2 például J.J. Abrams, a Star Wars - Az ébredő Erő rendezőjének 2009-es Star Trek filmjében is feltűnik egy pillanatra: egy szétlőtt űrhajó törmeléke között sodródik az űrben.

Az easter eggek más filmek kifigurázására is remekül alkalmasak. Mulder ügynök levizel egy Függetlenség napja-posztert az X-akták első filmváltozatában, a Toy Story 2-ben pedig a fröccsöntött dinóval megismételték azt a Jurassic Park-jelenetet, amelyben eredetileg egy valódi T-Rex tűnik fel a visszapillantó tükörben, a szabvány figyelmeztető felirat kíséretében: ,,A tükörben megjelenő dolgok a valóságban közelebb vannak, mint ahogy látszanak". A Toy Story mindhárom részében akadnak a Ragyogásra utaló elemek, mivel az első két részt vágó, majd a 3. epizódot rendező Lee Unkrich nagy rajongója Stanley Kubrick mesterművének. Az első részben a szőnyeg mintája megegyezik a Panoráma Hotel kárpitjáéval (a minta a 3. részben is feltűnik), és a rémségek szobájának száma, a 237-es is többször megjelenik az animációs trilógiában.

A Disney és a Pixar húsvéti tojás lerakata leginkább a saját filmjeikre tett utalásokban merül ki, ebben felülmúlhatatlanok. A Tron című, korszakalkotó látványvilágú 1982-es Disney-filmben néhány pillanatra Miki egér képében terül szét a kibervilág pixelekben úszó tája, de a stúdió kikacsintott az akkor menő arcade-játékok királyára is: néhány képkockában magát a jó öreg pöttyzabáló Pac-Mant láthatjuk.

Az easter eggek között szimbolikus motívumokra is szép számmal akad példa. A Keresztapa-filmekben különösen fontos jelentőséggel bír a narancs, mint a halál motívuma: Don Vito Corleonét (Marlon Brando) éppen a gyümölcsök között válogat egy utcai árusnál, amikor szitává lövik a rivális család gyilkosai, a második rész egyik flashback-jelenetében pedig a helyieket sanyargató don egy naranccsal játszadozik, mielőtt a fiatal Vito (Robert de Niro) kinyiffantaná. Fia, Michael (Al Pacino) pedig egy narancsot ejt ki a kezéből halála előtt a trilógia utolsó jelenetében.

Hasonlóképpen jár el Martin Scorsese A tégla című filmjében, a narancsokat itt "x"-ek helyettesítik. Amelyik szereplővel a jel egy képen feltűnik, az illető nem éri meg a stáblistát. A rendező ezzel a megoldással az 1932-es Sebhelyesarcú előtt tiszteleg, amelyben ugyanez történik.

A rendezők személyes utalásokat is gyakran lopnak be a filmjeikbe. A Blues Brothers egyik falfirkáján John Landis és felesége, Debbie neve szerepel egy keresztülnyilazott szívbe írva. Landisnek egyébként minden filmjében szerepel a ,,Viszlát jövő szerdán!" mondat, ami nem annyira meglepő, a visszatérő egysorosok ugyanis igen gyakori húsvéti tojások. Naná, hogy itt is megemlíthetjük a Csillagok háborúja-sorozatot, amelynek eddig minden részében elhangzott a ,,rossz előérzetem van" mondat, ahogy a Terminátor-filmekben is elmaradhatatlan a Schwarzenegger szájába adott „visszatérek”.

Képek: geektyrant.com

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.