Pesti Srácok

Újabb fantasztikus kultúrtörténeti leletek kerültek elő a budai Várban

Újabb fantasztikus kultúrtörténeti leletek kerültek elő a budai Várban

A tervezett ütemezés szerint zajlanak a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program fejlesztései. A munkálatok során a szakemberek most újabb értékes kultúrtörténeti leletekre bukkantak. A régészek megtalálták az egykor a Dísz téren álló Vöröskereszt Székház eredeti gránit tábláit, a Budavári Palotában előkerült egy eredeti Hauszmann kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz.

061.HU

A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több területén zajlanak régészeti feltárások, valamint korábban lerombolt épületek helyreállításának előkészítő munkálatai. A terveknek megfelelően halad a Dísz tér sarkán az egykori Vöröskereszt Székház visszaépítéséhez szükséges tereprendezés, a Budavári Palota déli összekötő szárnyának hiteles rekonstrukciója és a Csikós udvar megújítása is. Mindhárom helyszínen különleges leletekre bukkantak a szakemberek. A Nemzeti Hauszmann Programot megvalósító Várkapitányság elkötelezett amellett, hogy megóvja és széles körben bemutassa a történelmi jelentőségű épületmaradványokat és értékes leleteket, amelyek a hiteles rekonstrukciók megvalósításában is nagy segítséget jelentenek.

PestiSracok facebook image

Ferenc József védnöki táblája

A fejlesztések során újjászületik a Vöröskereszt Egylet egykori székháza, amely 1948-ig a Dísz tér sarkán állt. Az évtizedekig elzárt terület feltárása idén januárban kezdődött, akkor Mikula Ferenc több mint 100 éves alkotásai, Álmos és Előd vezér szobrai kerültek elő a beomlott pincéből.

Most a székház eredeti gránit tábláinak töredékeit találták meg a régészek. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1902-re felépült székház déli reprezentatív bejáratának falát egykor három gránit tábla díszítette. Feltételezhetően most ezekből került elő két tábla, amelyek a világháborús pusztítás során összetörtek. A tábla darabjait a régészek most össze is tudták állítani.

A két tábla egyikén az 1902. évi központi igazgatóság névsora, míg a másikon a legfőbb védnökök nevei voltak olvashatók: „Legfőbb védnökök: Ő császári és Apostoli királyi Felsége I. Ferenc József. Ő császári és királyi Fensége Mária Valéria főherczegasszony. Legfőbb védnökhelyettesek: Ő császári és királyi Fensége Lajos Győző főherczeg, Ő császári és királyi Fensége Klotild főherczegasszony.”

Hauszmann kori kőlépcső

Egy másik, szintén több mint 100 éves értékes lelet a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyának rekonstrukciója során került elő. A szakemberek az épületrész helyreállítási, bontási és tisztítási munkálatai közben egy Hauszmann kori tömbkőből készült lépcsőt találtak. A szinte sértetlen állapotú épületrész alsó lépcsőfokából kiolvasható az eredeti pinceszint magassága. Ez a különleges lelet és az épületszárny tavalyi falkutatása során talált korabeli épületrészletek megkönnyítik a palotaszárny hiteles helyreállítását, amelynek része az újjáépülő Szent István-terem is. A Királyi Palota eredeti fényében helyreállított reprezentatív termét a nagyközönség 2021 augusztusától csodálhatja meg.

Középkori falmaradványok

A Nemzeti Hauszmann Program része a Csikós udvar megújítása és akadálymentesítése, mely során a szakemberek újra megépítik a Hauszmann-féle rámpát. Ez élő kapcsolatot teremt majd a Lovardát is magában foglaló Csikós udvar és a Budavári Palota szintje között. A munka az 1970-es években rekonstruált, úgynevezett Nyugati támpilléres várfal kiegészítéseinek bontásával kezdődött el. Ezek mögött bukkantak fel az eddig nem ismert, középkori falrészek.

A várfalnak ez a szakasza a középkori Királyi Palota északi előudvarát védte. A fal több periódusban épült, és valószínűleg az Anjou-kor végére, a Zsigmond-kor elejére készült el. A megtalált falmaradványok ezért egyedülálló értéket képviselnek, vizsgálatukban a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei is segítik a Várkapitányság munkatársait.

A Hauszmann-féle rámpát a falmaradványok jellegzetességeit is figyelembe véve, valamint korabeli fotók és tervek alapján építik újjá. A megújult terület 2021 második felétől lesz látogatható.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.