Pesti Srácok

Randy Brecker lép fel augusztus 20-án a Paloznaki Jazzpikniken

Randy Brecker trombitás lép fel a nyitónapon a Paloznaki Jazzpikniken, amelyet az idén új időpontban, augusztus 20. és 22. között rendeznek meg a Balaton-felvidéken.

MTI

Augusztus 20-án, csütörtökön a magyar dzsessz napját ünnepeli a Jazzpiknik az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetséggel közös szervezésben, ez alkalomból a Finucci Bros Quartet a hatszoros Grammy-díjas Randy Breckerrel közösen lép fel Paloznakon. Augusztus 21-én, pénteken Jamie Winchester gitáros-énekes és Candy Dulfer holland szaxofonos, míg a szombati záróesten Zséda, Mario Biondi énekes és az MF Robots lép fel.

PestiSracok facebook image

Randy Brecker több mint öt évtizede van a pályán. Olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Frank Sinatra, Jaco Pastorius, Frank Zappa, Stevie Wonder és Bruce Springsteen. Augusztus 20-án emellett az egykori Fortuna hangulatát hozza el ismét Dan von Schulz.

A Jazzpiknik második napján a nagyszínpadon az ír származású gitáros-énekes, Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band játszik, majd Candy Dulfer lép színpadra. Candy Dulfer zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Aretha Franklin, Jamie Cullum.

A szombati záróestet Zséda nyitja meg ismert világserekkel, swing és dzsessz klasszikusokkal. Az este a soul, a blues és a dzsessz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes szicíliai származású énekes, Mario Biondi koncertjével folytatódik. Az énekes a dzsessz és a soul egyik legnevesebb európai előadója, aki a This Is What You Are című slágerével robbant be a zenei életbe 2006-ban. Mario Biondi 2017 után második alkalommal látogat el a Paloznaki Jazzpiknikre.

Az est zárásaként az MF Robots lép fel. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken sikert aratott The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Buble, Craig David vagy a tavaly Paloznakon is fellépő Rick Astley vokalistájaként ismerhet a közönség. A duó Paloznakon most először hallható.

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Az idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál.

Az eddig bejelentett művészek mellett a további fellépőkkel folynak az egyeztetések, a szervezők folyamatos tájékoztatást adnak a következő hetekben. A teljes fellépői lista közzétételét követően jelentkeznek további részletekkel az új időponttal kapcsolatos jegyvisszaváltásról.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.