Színészek a korona idején - Balsai Móni
Mit csinál egy színész, ha zárva a színház? Mivel tölti mindennapjait? Mennyire sikerül alkalmazkodnia az új helyzethez? A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került a szakma, bizonytalanok a színházak a folytatást illetően, nem is lehetne aktuálisabb a sokszor puffogtatott “mondás”: ez egy kiszolgáltatott szakma. A 061.hu új interjú-sorozatában színészeket kérdezünk arról, hogyan viselik a bezártságot, van-e B-tervük a következő hónapokra. Ezúttal Balsai Móni színművészt kérdeztük.
MÉNES MÁRTA - 061.hu
A vírushelyzet miatt igen nehéz helyzetbe kerültek a színházak, a művészvilág. A külföldi példákat nézve, március közepén számítottál-e arra, hogy hamarosan itthon is bezárják a színházakat? Fel lehet-e erre készülni egyáltalán?
Erre nem lehet felkészülni, de természetesen számítottunk rá, hogy ez nálunk is be fog következni, ahogyan arra is, hogy ha visszaáll minden a rendes kerékvágásba, akkor a színházak lesznek az utolsók, amelyek kinyitnak. Ugyanakkor hiszem azt, hogy akinek fontos a színház - és hál'istennek sokan vannak ilyenek -, azok, amint lehetőség nyílik rá, el fognak jönni az előadásokra. Sajnos ebben a helyzetben nem lehet tervezni, ráadásul novemberben jöhet a járvány második hulláma, úgyhogy tényleg nem tudjuk, mire számítsunk. A színházak gazdálkodásával, finanszírozásával kapcsolatos tisztázatlan kérdések miatt már a karantén előtt érezhető volt egyfajta feszültség a színházi életben, a vírus megjelenésével pedig teljes bizonytalanság állt be az intézményeknél. Nem mondom, hogy könnyű, de bíznunk kell abban, hogy hamarosan helyreáll minden.
Hogyan köszönt el színészeitől a Centrál Színház vezetősége és mennyi időre?
Szabadúszó vagyok, több színházban is játszom, de a Centrál Színházban jó élményem volt ezzel kapcsolatban, hiszen Puskás Tamás, a színház igazgatója, ha nem is pozitív - mert egy ilyen helyzetben nem lehet az az ember -, de mindenképp erőt adó beszéddel köszönt el a társulattól, és tőlem is. Nem egy összetört embert láttam akkor, hanem egy erős vezetőt. Nem kellene fognia a kezemet, mert nem vagyok társulati tag, de nagyon jólesik, hogy ilyen figyelmes és törődő: kéthetente felhív és megkérdezi, hogy vagyok, hogy érzem magam. A színház viszont nincs jó anyagi helyzetben, sajnos több dolgozót is el kellett bocsájtani.
Mivel töltöd a napjaidat? Hogyan viseled a bezártságot?
Április elején elindult az online mesesorozatom a Facebook oldalamon, ez a MoMeTeRa, most lesz a 7. rész premiere. Én mesélek, az illusztrációs rajzokat pedig a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulói készítik, Horváth Éva tanárnő távoktatása alatt. A projekthez csatlakozott egy magyartanár, Tabajdi Mária Andrea is, foglalkoztató feladatok, szövegértés is készül a mesékhez, így egy komplex magyar- és rajzórával találják szemben magukat a gyerekek. Megtanultam vágni, persze, nem olyan profin, de azért már ez is megy. Örülök, hogy sokan kíváncsiak rá, remélem, hogy minél több emberhez el tudunk jutni a mesékkel. Több más kezdeményezéshez is csatlakoztam, kicsit túlvállaltam magam, úgyhogy ha valamit még tanulnom kell, az az, hogyan mondjak nemet. Egyelőre ez nem megy, de most már meg kell húznom a határt. Még a karantén előtt elkezdtem egy tanfolyamot, szóval iskolába is járok, jó, hogy ezt most meg lehet oldani a Zoom-on keresztül. Szóval, ha azt kérdezed, megvolt-e már a nagy tavaszi gardróbrendezés, akkor azt kell mondanom, nem, mert még nem jutottam el odáig...
A jelenlegi helyzet komoly próbára teszi az ember lelki teherbíró-képességét. Ez egyénenként változó, valaki rugalmasabb, jobban alkalmazkodik az új helyzetekhez, valaki kevésbé. Te melyik csoportba tartozol?
Azt hiszem abba, aki rugalmasabban kezeli, de az is igaz, hogy vannak mélypontjaim. Rendkívül széles érzelmi skálát járok be nap mint nap, mert legyünk őszinték, nehéz így élni. Van, amikor magam alatt vagyok, de találtam valamit, ami mindig átlendít a negatív gondolatokon, ez pedig a mozgás. Persze olykor nehéz felállni a székből, és rávenni magam, de utána mindig nagyon büszke vagyok magamra. Szerintem fontos ebben a nehéz időszakban, hogy mindig találjunk valamit, amire büszkék lehetünk. Örülnünk kell annak, ha megsütöttünk egy kenyeret, vagy ha megjavítottunk egy zárat, másképp nem lehet kibírni.
Szokták mondani, hogy kiszolgáltatott ez a szakma, érdemes több lábon állni. Neked van, vagy volt “B terved”?
Amikor nincs kényszerpihenő, rengeteget dolgozom, nincs időm azon gondolkodni, mi lenne a „B tervem”, ha a színészkedés befuccsolna. De péknek szívesen elmennék, szuper gluténmentes kenyeret sütök (nevet)! Glutén- és laktózérzékeny vagyok, így elég speciális az étrendem, de most van alkalmam otthon kísérletezni, főzni, sütni, és szerencsére Károly (Móni párja Ujj Mészáros Károly filmrendező – a szerk.) is támogat ebben, szereti ezeket az ételeket is.
Min dolgozol most?
Van egy monodráma, amit régóta tervezünk Károllyal, hogy megcsinálunk. Most ott járunk, hogy lefordította, és megvolt az első olvasópróbánk a nappaliban (nevet). Károly forgatókönyvet is ír, úgyhogy tényleg nem unatkozunk.
Fotók: Centrál Színház
