Pesti Srácok

A héten indulna a VOLT: nagyszabású filmben szedték össze a soproni feszt legjobb pillanatait

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

061.hu

Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit. Ahogyan az augusztus közepe előtti fesztiválok, így a Telekom VOLT Fesztivál is elmarad idén, a közönség mégis megidézi a megszokott és várva várt VOLT- os hangulatot. Július 4-én 20:30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a VOLT történetét mutatja be.

“A közönség, a fellépőink és mi, szervezők is nehezen viseljük, hogy két és fél évtized után idén nem találkozhatunk Sopronban. Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben - ez az “Ami VOLT, az csak LESZ” gerince. Azt remélem, nemcsak nekünk, de mindenkinek jó érzés lesz ezt megnézni. Azoknak, akik valaha jártak nálunk, akik alig várják, hogy újra Sopronban találkozzunk” - mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

PestiSracok facebook image


Az “Ami VOLT, az majd lesz” című filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, amelyet éppen a VOLTon celebrált, a rendszeres VOLTos fellépők közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a fesztivál szervezői is.

“A VOLT az ország legjobb és egyik legnagyobb fesztiválja, melyre joggal lehetnek büszkék a soproniak. Ahogyan az emberek többsége, úgy én is készültem arra, hogy újra birtokba vehetjük majd a tavaly felavatott, új fesztiválhelyszínt és szeretettel fogadhatjuk azt a több tízezer turistát, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk. Erre a pandémia időszaka miatt ugyan várnunk kell egy évet, annak azonban örülök, hogy a hétvégén közösen megidézhetjük a VOLT Fesztivál hangulatát” – fogalmazott Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. A nyilvános vetítések két helyszínen zajlanak. A belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.

"A bemutatót a VOLT szombati napján, július 4-én este fél 9-re tervezzük, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után” - tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező.

A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV műsorváltoztatás mellett országos premierként mutatja be a filmet.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.