Pesti Srácok

A Nemzet Színészeiről szól a PIM-OSZMI új virtuális kiállítása

Új virtuális kiállítás-sorozatot indított a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A sorozat egyes darabjai egy-egy korábban, a Bajor Gizi Színészmúzeumban megrendezett, jelentős színházi egyéniségeket bemutató időszaki kiállítás anyagát teszi újra láthatóvá.

061.HU

A kiállítás-sorozattal az OSZMI a látogatók felvetéseinek, kéréseinek is eleget kíván tenni: a virtuális kiállítások – négy új, közönségszavazás alapján kiválasztott népszerű színművészről szóló virtuális válogatással kiegészülve – egy a múzeumi térben elhelyezett kioszkban is megtekinthetők lesznek a későbbiek során.

A sorozat második része “A Nemzet Színészei – Emlékezés a jelenre”című kiállítás anyagából mutat be válogatást. A tárlat 2016 májusa és augusztusa között volt látható a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A kiállítás azoknak a színészeknek a munkásságával foglalkozik, akik az alapítás óta ebben az elismerésben részesültek. Több szempontból vizsgálja a 2000-ben, Schwajda György által alapított Nemzet Színésze kitüntetés szerepét. A felvetett kérdések arra fókuszálnak, hogyan váltak a cím viselői a kulturális emlékezetünk részévé, és hogyan emlékezik a közönség a színművészekre. A kiállítást összeállította: Galácz Judit.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.