Pesti Srácok

A vírus miatt egyelőre nem biztos, hogy lesznek augusztus 20-án rendezvények

Később döntenek arról, hogy a szakemberek véleménye alapján kockázatmentesen megrendezhetők-e az augusztus 20-i rendezvények, egyelőre csak tervek vannak – közölte Gulyás Gergely.

061.HU

A Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, szerdán éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend. A kormánynak ebben a helyzetben törvényalkotási jogosítványai voltak, de ez most véget ér.

PestiSracok facebook image

Mint Gulyás Gergely kifejtette, a koronavírus-járvány első hullámán túl van az ország. Nem tudni, lesz-e második, de az operatív törzs megmarad, és a törvénybe foglalt rendelkezések is fennmaradnak. Hozzátette: a veszélyhelyzet megszűnik, de a vakcina kifejlesztéséig a járvány megmarad, így bizonyos intézkedésekre szükség lesz. Kérdésre a miniszter elmondta: a kormány még nem hozott végleges döntést az augusztus 20-i rendezvényekről, ha lehetséges azok megtartása, jó alkalmat jelenthetnek a turizmus újraindítására, a gazdasági élet újraindításához járulnának hozzá.

Később döntenek arról, hogy a szakemberek véleménye alapján kockázatmentesen megrendezhetők-e, egyelőre csak tervek vannak. A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban jelezte, a belföldi turizmus élénkítésére a kormány többnapos Szent István-napi ünnepségsorozattal készül. A tervek szerint gasztrofesztivál, szabadtéri koncertek, Szent István-napi felvonulás, vízparti koncertek és családi programok is várnák majd a Budapestre érkezőket.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.