Pesti Srácok

Egyedülálló alkalmazással fedezhetjük fel a magyarság nagyjainak sírhelyeit Európa egyik legszebb temetőjében

Egyedülálló alkalmazással fedezhetjük fel a magyarság nagyjainak sírhelyeit Európa egyik legszebb temetőjében

Új applikációval fedezhetjük fel a Fiumei úti sírkert, Európa egyik leggyönyörűbb és a magyar nemzet számára legjelentősebb temetőjét. Az okoseszközökön elérhető FiumeiGuide nevű alkalmazás a legfrissebb megvalósult eleme a Nemzeti Örökség Intézete terveinek. A teljes egészében nemzeti emlékhellyé nyilvánított sírkert vagyonkezelőjének kiemelt célja, hogy a temető kihagyhatatlan turisztikai célponttá,nemzetközi szinten is kiemelkedő kulturális látványossággá váljék.

MP - 061.hu

A 19. század közepén Pest köztemetőjeként megnyílt Fiumei úti sírkert (korábban Kerepesi úti temető) a század végére Magyarország legrangosabb kegyeleti helyévé vált. Itt áll többek között Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleuma, de a temető nemzetünk nagyjainak emlékezete mellett az 1849 óta egymást váltó történelmi korszakok lenyomatát is őrzi. Itt nyugszanak legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyjai, a síremlékek jelentős része pedig művészettörténeti érték, híres építészek, szobrászok alkotása. A sírkertben külön parcellát kaptak a művészek, a jakobinusok, az 1848-as és 1956-os forradalmak hősei, és hatalmas mauzóleum emlékeztet a pártállami idők halottkultuszára is. A 60 hektáron elterülő, gazdag növény- és állatvilágáról is ismert, arborétumnak is beillő temetőkert 2016 óta a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezelésében áll, és fogadja immár méltó módon látogatóit.

PestiSracok facebook image
A NÖRI főigazgatója bemutatja az új appot, amelyet a Professzionál Zrt. készített. Háttérben a restaurált Apponyi-hintó (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Az elmúlt négy év eredményei kézzel foghatóvá váltak, ezek közé tartozik az új applikáció, amelynek fejlesztésére a Miniszterelnökség nyújtott hatmillió forint forrást a nemzeti emlékhelyek fenntartható használatát segítő pályázatból – mondta az alkalmazást bemutató hétfői sajtótájékoztatón Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója. Szavait részben igazolta a tájékoztató helyszínéül választott üvegpavilon is, amelyben a világ második legnagyobb gyászhintója, a trianoni védőbeszédéről híres gróf Apponyi Albert 1933-as temetésén (is) használt ún. Apponyi-hintó látható. A sírkert új interaktív felületét ismertetve a főigazgató hangsúlyozta: az alkalmazás az egész világon egyedülálló, a NÖRI munkatársai legalábbis nem bukkantak hasonló kezdeményezésre a világ nevesebb sírkertjeink honlapjait átböngészve.

A FiumeiGuide segítségével a nagyjából fél margitszigetnyi területű temető hatalmas ligetével, szoborparkjával nemzetközi szinten is kiemelkedő kulturális látványossággá válhat,

Az app felhasználóbarát formában, minden korosztály és a meglévőnél jóval szélesebb kör számára könnyen kezelhető módon nyújt ismereteket a sírkert fontosabb látnivalóiról. A látogatók egy része ugyanis – kiváltképp a pandémiás helyzetben - a meghatározott időpontra szervezett csoportos túrák helyett inkább az egyéni vagy családi körben kívánja felfedezni a látványosságokat.

A FiumeiGuide Görgei Artúr, a magyar történelem legnagyszerűbb katonai vezetőjének fejfájánál (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Egyelőre száz látnivalóval és csak androidos telefonon érhető az app magyar és angol nyelven, de a lista folyamatosan bővül, ősszel már IOS-es készülékeken is elérhető lesz a főigazgató szerint.

A legnevezetesebb parcellák mellett több jelentős személy síremléke is megtalálható az alkalmazásban, így Ady Endre, Arany János, Jókai Mór, Munkácsy Mihály és József Attila nyughelye, de az applikáció segítségével könnyen megismerhető az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma, a Titanic katasztrófájának túlélőit mentő hajóorvos, Lengyel Árpád vagy a világhírű divattervező Rotschild Klára síremlékháza is - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A Batthyány-mauzóleumnál (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A GPS-koordináta alapú alkalmazás használója adott helyzetéhez viszonyítva listázza a látnivalókat, előre véve a legközelibbeket, de lehetőség van abc-rendben vagy közvetlenül is rákeresni a kívánt célpontra. A helyszín kiválasztása után megjelenik a nevezetességre vagy az ott nyugvó személyre vonatkozó tömörebb leírás, de lehetőség van egy hosszabb, számos érdekességet és képgalériát rejtő tartalom elérésére is. Radnainé Fogarasi Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy a honlapon már online sírkerti sétákat indítottak: elsőként Mikszáth Kálmán halálának 110. évfordulója alkalmából, az író híres kortársairól adott rajzain keresztül fedezhetjük fel a nevezetességeket.

Kiemelt fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.