fiumei úti sírkert
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat (videó)
A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is, és ha a temető békéje végül mindenki számára elhozhatja a lezárást – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az első és második világháború száztizennyolc hősi halottjának újratemetésén, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. A miniszter az eseményen elmondta, hogy többen egy évszázad, mások nyolc évtized után lelik meg az őket megillető békét, egy rettenetes háború elveszett hőseiként és elfeledett áldozataiként.Kereshető térkép készült a Fiumei úti sírkertről
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.Végső búcsút vettek Sólyom Lászlótól
Szerdán a Fiumei úti sírkertben helyezték végső nyugalomra az október 8-án, 81 éves korában meghalt Sólyom László volt köztársasági elnököt. Az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár hosszú betegség után hunyt el.Október 18-án vesznek végső búcsút Sólyom László volt államfőtől
Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor, római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben – tudatta a Nemzeti Örökség Intézete szerdán.Szilágyi Péter: mi, magyarok kiálltuk Trianon próbáját
Trianon tragédiája nemcsak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a nemzeti összetartozás próbatétele – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna halálának 100. évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben, pénteken.Munkácsy síremléke mostantól megkerülhető, a személye megkerülhetetlen (Videó)
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója szerint azt mondják a Fiumei úti sírkertről, hogy akinek az emlékhelyét ott meg lehet kerülni, az megkerülhetetlen – utalva ezzel arra, hogy hazánk nagyjainak sírjai a temető kiemelt helyszínei. Munkácsy Mihály halálának 123. évfordulóján avatták fel újra a Pákh Imre finanszírozásával készült új síremléket a Fiumei úti sírkertben. A világhírű magyar festőművész első emlékműve 1911-ben készült el; akkor, az avatóünnepségen a teljes hazai gazdasági, politikai és művészeti elit képviseltette magát. Most, 112 év elteltével Munkácsy Mihály és öröksége még mindig megkerülhetetlen, világraszóló, ugyanakkor mindenekfelett magyar, és nemzetösszetartó, nemzetegyesítő szerepe is meghatározó.A Fiumei úti sírkertben adtak végtisztességet 102 magyar hősnek (GALÉRIA)
A II. világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén vett részt a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájánál Szalay-Bobrovniczky Kristóf . A honvédelmi miniszter közösségi oldalán azt írta: a harcban életüket áldozókra nemcsak emlékeznünk, hanem emlékeztetnünk is kell, mert az ő helytállásuk az, amely példaként és útmutatóként kell, hogy szolgáljon.Végső nyugalomra helyezték Antall Józsefnét
Eltemették Antall Józsefné Fülepp Klárát Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben kedden.Örök nyugalomra helyezték Mádl Dalmát
Eltemették Mádl Dalmát, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségét, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét kedden, Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 28-as parcellájában. Mádl Dalma életének nyolcvankilencedik évében, október 22-én hunyt el.Ajánljuk még