Pesti Srácok

Kereshető térkép készült a Fiumei úti sírkertről

null

A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) olyan térképes adatbázis fejlesztését valósította meg, amely könnyen, felhasználóbarát módon teszi elérhetővé a sírokkal, elhunytakkal, a Nemzeti Sírkert védettségét élvező temetkezési helyekkel kapcsolatos adatokat.

– fogalmazott Móczár Gábor igazgató. A Fiumei úti sírkert honlapján elérhető temetőtérképen számok szerint lehet tájékozódni a parcellák között, de lehetőség van parcellák szerinti keresésre, továbbá név vagy sírhelyszám szerint is megtalálhatók a nyughelyek és az azokhoz tartozó, jogszerűen publikálható adatok. A térképen az adott sírok fényképe is elérhető.

PestiSracok facebook image

Az adatbázis azt is feltünteti, ha egy sír a Nemzeti Sírkert részeként védett; ebben az esetben a név alatti linkre kattintva további információhoz juthat az érdeklődő, hiszen a Nemzeti Örökség Intézetének honlapjára navigál a felület. Ugyanígy meg lett jelenítve, ha az adott sír műemléki védettséget élvez, vagy hősi halott nyugszik benne. A keresett sírnak nemcsak a helyét, de a fotóját is bemutatja a felület. Az adatbázis bővül majd, hiszen a NÖRI folyamatosan végzi a sírkert felmérését, és ez alapján egészíti majd ki a térképet. Amennyiben a felhasználóknak az elhunytak adataival kapcsolatban bármilyen észrevételük lenne, egy bejelentőablak segítségével, csupán egy e-mail-cím megadásával bárki könnyedén beküldheti. A bejelentéseket az intézet minden esetben megvizsgálja majd.

A térkép az EnviMAP fejlesztésében készült, és a fiumeiutisirkert.nori.gov.hu oldalon érhető el. A NÖRI nemcsak ezzel a térképpel, de a Fiumei úti sírkert felfedezését segítő FiumeiGuide nevű applikációval, valamint QR-kódok segítségével elérhető Szoborpark fejlesztésével, és az országot lefedő Nemzeti Sírkertet megjelölő okos parcellakövekkel is igyekszik kiaknázni a XXI. század nyújtotta digitális lehetőségeket.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Balaton József

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.