Pesti Srácok

Meghalt Christo, a képzőművész, aki becsomagolta a Reichstagot

Nyolcvannégy éves korában New York-i otthonában elhunyt Christo bolgár származású képzőművész, illetve csomagolóművész, aki a világ számos emblematikus épületének és tájképi elemének, köztük a párizsi Pont Neuf híd és a berlini Reichstag épületének művészi színvonalú becsomagolásával vált világhírűvé 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal.

MTI

Christo Vlagyimirov Javacsev néven született Bulgáriában. Tanulmányait 1952 és 1956 között a szófiai Képzőművészeti Főiskolán, majd a bécsi és a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte. 1958-ban Párizsba, majd 1964-ben New Yorkba költözött. 1973-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.

PestiSracok facebook image

Az 1960-as évek pop-art irányzatával rokon concept-art egyik első képviselője. Ez az irányzat szakít a művészi kommunikáció tárgyias formáival, és kifejezetten a gondolati, elméleti, az elanyagtalanításon alapuló verbális megalapozásra helyezi a hangsúlyt, a néző befogadóképességére bízva kívánja létrehozni magát a műalkotást.

Christo 1958-ban kisebb-nagyobb tárgyak becsomagolásával kezdte, 1961-től foglalkozott középületek, tájelemek becsomagolásával. Legismertebb ezek közül a párizsi Pont Neuf híd (1976-85), a chicagói Modern Művészeti Múzeum (1969) és a berlini Reichstag épületének (1995) becsomagolása. Az Egyesült Arab Emírségekben hordókból épített piramist (masztaba) 2007-ben, 2018-ban újabb masztabát épített a londoni Hyde Parkban lévő Serpentine tavon.

A Pont Neuf híd csomagolóanyagban

Legutóbb a párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) becsomagolásán dolgozott, de a koronavírus-járvány miatt ezt jövőre halasztották. A francia főváros egyik jelképének számító Diadalív becsomagolásához 25 ezer négyzetméternyi újrahasznosítható műszálas szövetet és 7 kilométernyi vörös kötelet akart felhasználni.

Fotók: ffolliet.com, BBC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.