Pesti Srácok

Átadták a kibővült Millenáris parkot

Átadták a kibővült Millenáris parkot csütörtökön Budapesten.

MTI

"Két évtizedes időszak méltó befejezése a mostani megnyitó" - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte: az átadott parkkal olyan közösségi tér jött létre, amely Buda polgári hagyományait képviseli, miközben mindenben megfelel a 21. századi városok környezetvédelmi koncepciójának.

PestiSracok facebook image

Először 1998 és 2002 között, majd 2010 után sikerült újjáépíteni a Millenáris környezetét. A világhírű Ganz-gyár - a kommunista pusztítás következtében - fertőzött romhalmaz formájában élte meg a rendszerváltoztatást időszakát. 1998 után épült meg a Millenáris, a közösségi tereivel, parkjával, kulturális koncepciójával, az Álmok Álmodója kiállítással - emlékeztetett. Ezt követően sokat kellett várni a folytatásra. A kormány 2013-ban döntött úgy, hogy befejezi a Millenáris projektet. A bontás 2014-ben, az építkezési kivitelezés 2017 nyarán kezdődött meg, az első ütem 2019. szeptemberében készült el - mondta Gulyás Gergely. A kibővült Millenáris, hathektáros zöldfelületével, Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette: a kormány 18,6 milliárd forinttal támogatta a beruházást.

Az új parkrész több mint két hektár területre terjed ki, ebből 17 ezer négyzetméteren zöldfelületet, több mint 650 négyzetméteren vízfelület alakítottak ki. Külön érdekesség az egyedi függőkert, a digitális vízfüggöny és a modern játszótér - tette hozzá Varga Mihály. A park alá 500 férőhelyes mélygarázs is épült, amely jelentősen enyhíti a környék parkolási gondjait - tette hozzá a miniszter.

A budai Széllkapu beruházás terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítésze Majoros Csaba és Balogh Andrea volt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.