Pesti Srácok

Mozart kontra Salieri - Amadeus a József Attila Színházban

Peter Shaffer Amadeus című darabját mutatja be a József Attila Színház október 10-én, szombaton. A Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerzőről szóló művet Tasnádi Bence és Fila Balázs főszereplésével, Koltai M. Gábor rendezésében tűzik műsorra.

MTI

A darab éppúgy szól a művészet és kultúrpolitika viszonyáról, mint a középszer és zsenialitás harcáról; erényről, művész létről, moralitásról, gátlásokról és azok hiányáról - olvasható a színház közleményében. Az előadás ismertetője szerint a darab II. József uralkodása idején Bécsben játszódik, ott él és alkot Mozart. Az a Mozart, akit környezete kritizál, elutasít és bánt. Egyetlen embernél talál megértésre, csupán az udvari komponista, Antonio Salieri ismeri fel az ifjú zsenialitását. Shaffer drámaírói nagyságát dicséri, ahogy Salieri óvó szeretete Mozart zenéjének bűvöletében féltékenységgé dagad és már csak egy célja marad: megsemmisíteni az ifjú zsenit és elsöpörni életművét - írják a darabról.

PestiSracok facebook image

A közleményben a rendezőt idézik, aki szerint előadásuk játékosabb, könnyedebb és hangulatában változatosabb lesz, mint amilyennek a magyarországi nézők megszokhatták a darabot. "Shaffer Mozartja és Salierije valójában ugyanannyira bohócszerep is, mint amennyire drámai: hiszen a bohócban rejlő komikum valójában abból a tragikus helyzetből fakad, hogy a figura folytonos konfliktusban áll az őt körülvevő világgal" - fogalmazott a rendező, aki elmondta: a József Attila Színházban látható először a szerző átdolgozott befejezése. A darabot Zöldi Gergely fordította, a szövegváltozat Zsigó Anna és Koltai M. Gábor munkája.

Az Antonio Salierit alakító Fila Balázs és a Wolfgang Amadeus Mozartot játszó Tasnádi Bence mellett a Constanze Webert, Mozart feleségét alakító Kónya Merlin Renáta, továbbá Chajnóczki Balázs, Quintus Konrád, Molnár Zsuzsanna, Galkó Balázs, Előd Álmos, Horváth Sebestyén Sándor és Szigeti Karina szerepel a darabban. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Vereckei Rita, zenei vezetője Dobri Dániel, koreográfusa Blaskó Borbála.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.