Pesti Srácok

Több mint hetven kiállító az Art Market Budapesten

Húsz ország több mint hetven kiállítója, köztük húsznál is több magyar kortárs galéria részvételével rendezik meg a 10. Art Market Budapest (AMB) kortárs művészeti vásárt október 22. és 25. között a Millenáris park kiállítótereiben és parkjában.

MTI

Az AMB nem visszavonulással és kivárással reagál az idei járványhelyzetre, hanem a lehetőségek újragondolásával, a magyar kortárs képzőművészeti szcéna előtérbe helyezésével, és az összefogás erősítésével - mondta el a rendezvénysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila alapító igazgató. Mint kiemelte, az AMB standjain olyan nagy mesterek, kortárs klasszikusok munkáit lehet megtekinteni és megvásárolni, mint Maurer Dóra, Bak Imre, Fehér László, Hajas Tibor, Bukta Imre, Korniss Péter vagy Konok Tamás. Mellettük a fiatal generáció tagjainak munkáival is szép számban lehet találkozni, a járványügyi előírásoknak megfelelő, biztonságos környezetben - fűzte hozzá. Ledényi Attila elmondta, hogy nem hiányoznak majd a nemzetközi sztárok sem: az egyik külföldi galéria például a nemrég elhunyt Christo munkáit hozza el a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal együttműködésben megrendezett vásárra.

PestiSracok facebook image

Káel Csaba, a CAFe Budapest operatív testületének elnöke hangsúlyozta, hogy az évről évre rendkívül magas színvonalú képző- és fotóművészeti kínálattal rendelkező Art Market Budapest fontos partnere a fesztiválnak. Immár hét éve tart a CAFe Budapest és az AMB közötti együttműködés, ezalatt pedig egymást segítve mindkét eseménysorozat a régió vezető művészeti brandjévé vált.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.