Pesti Srácok

Meghalt Pécsi Ildikó

Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész - közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat szombaton. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a művészt.

MTI

A bejegyzés szerint a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt szombaton gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata saját halottjának tekinti.

PestiSracok facebook image

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1966 és 1970 között a Vígszínház tagja volt. Három-három évet töltött a Mikroszkóp Színpadon és a kecskeméti Katona József Színházban. 1976 és 1985 között a Radnóti Színpadon, 1985-től 1990-ig a Népszínházban játszott. 1990-tól a József Attila Színház művésze volt. A Korona Pódium estjein és az egész országban fellépett önálló műsoraival (Szerelem, Virágok és kígyók között, Egyedül, Bizalom, Görögnek születtem). 1994-től 1998-ig az MSZP országgyűlési képviselője volt. 1980-tól a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja volt és a Segítsünk Alapítvány kuratóriumának elnökeként is dolgozott.

Száznál több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott (A Tenkes kapitánya, Az aranyember, Hattyúdal, Veri az ördög a feleségét, Indul a bakterház, Te rongyos élet, Linda, Montecarlo!, Ketten Párizs ellen). Sokat foglalkoztatták a Magyar Televízió kabaréműsoraiban is, Antal Imrével alkotott kettősüknek hatalmas sikere volt. A színészi munka mellett rendezett, sőt írt is színdarabokat, rendezésében tíz évig minden évben bemutattak egy klasszikus görög darabot Tác-Gorsiumban. Négy könyvet jelentetett meg, 2008-ban gyerekeknek szóló lemezt adott ki, több hangoskönyvet rögzített, valamint önálló estjeivel (mások mellett Blaha Lujzáról, Melina Mercouriról) is fellépett.

A gödöllői önkormányzat Facebook-bejegyzése felidézi, hogy Pécsi Ildikó neve rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos városi rendezvénnyel szinte egybeforrt: az Erzsébet Királyné Szavalóversennyel, a nőnapi műsorokkal, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal - aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt - vett részt a rendezvényeken. "Mélységes szomorúság, hogy mindketten ebben az évben hagytak itt bennüket" - olvasható a bejegyzésben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton közleményben tudatta, hogy Pécsi Ildikót saját halottjának tekinti.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.