Pesti Srácok

Ötödik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat

A hagyományos nyári időpont helyett január 23-án a Duna Televízió kétórás showműsorában adják át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat - közölte az MTVA Sajtó Osztálya pénteken.

MTI

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át - olvasható a közleményben. Az összegzés felidézi, hogy a 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál ad otthont Magyarország egyik legrangosabb zenei díjának. Az országos rádió és tévé nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt.

PestiSracok facebook image

"Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát" - idézi a közlemény Medvegy Anikót, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatóját.

A kétórás showban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait. "A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre" - fogalmazott a közlemény szerint Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója. A díjazottak közül néhány azonban már tavaly óta publikus: A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak.

Mint írják, Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj alapítója és producere, a VOLT Produkció vezetője most is különleges programot ígér. A fellépők között lesz például Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly, Pataky Attila, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban is, kivétel nélkül erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval.

Lobenwein Norbert elmondta, hogy a fellépők biztonsága érdekében minden műsorszámot külön rögzítenek.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.