Pesti Srácok

Online rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált

Ingyenes online programokkal rendezi meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9. és 18. között a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt., immár kormányzati támogatás nélkül, a "Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié" üzenettel.

MTI

Idén ünnepli 41. évfordulóját Budapest egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata, amelyet eddig minden évben a Fővárosi Önkormányzat és az állam közös szervezésében tartottak meg - idézte fel a BTF keddi online sajtótájékoztatóján a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.

PestiSracok facebook image

Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett arra, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette a BTF megtartását, idén pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie a fesztiválnak: a kormány negyven év után kivonult a BTF közös megrendezéséből, erről néhány hete értesítve a Fővárosi Önkormányzatot. Budapest azonban ragaszkodik ehhez a nagy hagyományokkal bíró eseménysorozathoz, ezért mindent megtesz azért, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt. szervezésében idén is megrendezze - hangsúlyozta.

Mint a főpolgármester-helyettes kiemelte, a BTF az elmúlt négy évtizedben megmutatta, hogy a kultúra túl tudja élni az ország politikai vezetésének változásait. Az elmúlt négy évtizedben egyetlen kormány sem merte azt megtenni, hogy ne támogassa Budapest legnagyobb kulturális rendezvényét - jegyezte meg. Gy. Németh Erzsébet elmondása szerint "Budapesttől az elmúlt időszakban csak elvett a kormány": a saját bevételek csökkenése és a kormányzati megvonások együttesen kilenc évvel ezelőtti szintre vetik vissza a fővárosi költségvetést. Mint közölte, 2021-ben 139 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel számolnak, ami 35 milliárddal kevesebb a tavalyinál, szolidaritási adó formájában pedig még további 35,4 milliárd forintot fizet be a főváros az államkasszába, ehhez jön a turisztikai ágazat leállása miatt bekövetkező forrásvesztés.

Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója elmondta: a járványhelyzetben szeretnének adni a Budapesten és az országban élőknek, valamint az eseményeket messziről követőknek is. Ezért az idei BTF nemcsak abban lesz különleges, hogy online rendezik meg, de teljes egészében ingyenesen streamelik a fesztivál tartalmait - jelentette be, hozzátéve: a cél közelebb vinni az emberekhez a kultúrát. Faix Csaba beszámolója szerint az online forma miatt előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, amely méltó módon merít a BTF több mint negyven éves tradíciójából, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A BTF egyfajta virtuális retrospektív programot kínál az elmúlt évtizedekből, vegyítve ezeket a friss rendezvényekkel - közölte. A BTF pontos programját a kezdés előtti hetekben teszik közzé - mondta el Faix Csaba.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.