Pesti Srácok

"A jazzéneklés a jazz maga: szabadság" - Winand Gáborra emlékezünk

Kedd délután érkezett a hír, hogy hosszú betegség után, mindössze 57 évesen elhunyt a hazai jazz egyik legkiemelkedőbb alakja, Winand Gábor, aki olyan világnagyságokkal játszott együtt, mint Al Jarreau, Steve Coleman, vagy Charlie Mariano. A zenész, énekes, tanár és zeneszerzőre legizgalmasabb felvételeivel emlékezünk.

MM - 061.hu

Winand Gábor 1964-ben született Budapesten, zenei tanulmányait klarinéton kezdte, majd az általános iskola elvégzése után az éneklés felé fordult. 19 éves korában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsesszének szakára. Az iskola elvégzése után Babos Gyula zenekarába került. 1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, akinek Joy nevű zenekarával kezdett dolgozni, számos fesztiválon mutatkoztak be sikerrel. Később sokat játszott a szaxofonos Dés László vezette Trio Stendhallal, a harsonás Gőz László vezette ESP zenekarral, illetve Vukán György zongoristával. Időközben hangszeres képzését folytatva, megtanult szaxofonon, majd fuvolán is játszani.

PestiSracok facebook image

Hull a szilva a fáról

2001 óta volt tagja a Balázs Elemér Groupnak, amellyel két lemezt is készített, fellépett a londoni és a skopjei dzsesszfesztiválon, valamint több európai városban. Szintén 2001-ben a Magyar Rádió énekversenyén zsűritagként vett részt. Játszott a Bosambo zenekarban; a kubai énekesnő, Elsa Valle együttesében, valamint saját csapatában, a Winand Quartetben.

Jazzero

Az utóbbi években ismét együtt játszott Gadó Gáborral, akivel saját neve alatt megjelenő lemezeit készítette. Corners of my mind című albuma 2002-ben az egyik legnívósabb dzsesszmagazin, a francia Jazzman Choc de l'année díját nyerte el, amelyet az év legkiemelkedőbb lemezeinek ítélnek oda. Saját lemezeinek anyagával számos fesztiválra kapott meghívást Franciaországba. Az énekes világnagyságokkal játszott együtt, köztük Al Jarreau amerikai énekessel, Steve Coleman és Charlie Mariano szaxofonossal.

Szeretőm e táncban

Winand Gábor szerint az improvizáció nyújtotta szabadság a szívből és a fejből jön, először belül születik meg, onnan viszi át a zenész a hangszerébe.

Body and Soul

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.