Pesti Srácok

Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat kapott Felméri Cecília filmrendező

Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat kapott Felméri Cecília filmrendező

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat László Noémi költőnek, és Zoltán Béla festőművésznek és Felméri Cecília filmrendezőnek. A kolozsvári filmessel nemrég első nagyjátékfilmjéről, a Spirálról beszélgettünk, az interjút ITT olvashatják!

061.hu

Az idei díjazottakat már januárban, a magyar kultúra napján megnevezték, akkor azonban a járványhelyzet nem tette lehetővé a díjátadást.

PestiSracok facebook image

Ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen Hunor felidézte: az elmúlt másfél év a maga teljes brutalitásával kérdőjelezte meg a lendületlen civilizációs és technológiai haladás mítoszát, ugyanakkor azt a hihetetlen emberi erőfeszítést és teljesítményt is megmutatta, ami a reményre is okot ad. Arra a reményre is, hogy talán jobbak lettünk - mondta. Arra is kitért, hogy a járvány megviselte a kulturális intézményeket, és próbára tette az alkotó embert. Nagyon hiányzott a közösségi élmény. Kelemen Hunor ugyanakkor "előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek" nevezte Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnöknek azt a tervét, hogy a gazdaságosság jegyében összevonja a megye kulturális intézményeit: a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát. "Meg kell akadályoznunk ezt a merényletet. (.) Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel" - jelentette ki Kelemen Hunor.

A filmművészet kategóriában díjazott Felméri Cecília a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán, majd a bukaresti Színház-és Filmművészeti Egyetemen tanult. Animációival és kisjátékfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. Első nagyjátékfilmje, a magyar-román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelenleg rendezést tanít a Sapientia tudományegyetemen. Az irodalom kategóriában díjazott László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője, de volt a Helikon szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke is. A képzőművészet kategóriában díjazott Zoltán Béla a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Jelenleg Bukarestben él és alkot, számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

A vezető képen Felméri Cecília (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.