Pesti Srácok

Könyv-bor-jazz Balatonfüreden

Idén is megrendezik a Könyv-bor-jazz fesztivált csütörtöktől Balatonfüreden. A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel várja a látogatókat - közölte a program szervezője.

MTI

Schmidtné Kositzky Anett, a rendezvényt szervező Balatonfüred Kulturális Nonprofit kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fesztivál díszvendége Darvasi László József Attila-díjas író lesz, aki a legfiatalabbakat várja Nagy Gerbera-nyomozás című gyermekműsorára, a felnőtteket pedig a Mindent, amit megírhatsz című irodalmi beszélgetésre invitálja. Az idei rendezvény újdonsága a megnyitónak is otthont adó szabadtéri "olvasószoba" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A fesztivál első napján Szaszuma és a szél címmel Danny Bain interaktív, zenés-táncos afrikai ritmusokra íródott mesedélutánján vehetnek részt a gyermekek a városi könyvtárban. Szántó Tamás radiológu -főorvossal, a Hamvas Béla Asztaltársaság elnökével hallhatnak beszélgetést a Kisfaludy Galériában, majd ugyanott a Juhász Gábor Trió zenél a közönségnek. Pénteken Darvasi László várja a legfiatalabb látogatókat, akiknek az olvasás szépségéről, irodalmi hőseiről beszél majd és a gyerekek aktívan részt vehetnek a gerbera nyomozásban is a Vaszary Galéria kertjében.

A Gyukli pince és a Mészáros pince borbemutatóval és borkóstolóval várja a fesztiválozókat, fellép a jazz, a funk és a soul elemeit ötvöző Nunki Bay Starship. Koncertet ad a Sebestyén Patrik Quartet feat. Orbay Lilla, az est zárásaként pedig a Perpetum zenekar várja a fesztiválozókat. Palágyi Sylvia és Kirchhof Anita Balatonfüred római kori települései és falfestményei című könyvét mutatják be a Figula borteraszon, szó lesz egyebek mellett az 1964-es ásatásokon felszínre került római falfestményekről.

Balatonfüred várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulójának alkalmából nyílt Balatonfüred 50 című kiállítás a Vaszary Galériában, ahol az érdeklődők borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésen vehetnek részt. A fesztivál zárónapján a Jazzterlánc című koncerten vehetnek részt a gyermekek, lesz játszóház, borkóstoló, vezetett városi séta, fellép a Trio á la Kodály, a Valami swing nevű zenei formáció és az Egri János Jr. Quintet. Grecsó Krisztián Magamról és Veráról többet című könyvét mutatják be a líra szabadtéri olvasószobában valamint Karády Anna, Balogh Gyula és Tóbiás Krisztián dedikálja műveit. Végül Jásdi István Lyukasóra - időutazások című könyvével ismerkedhetnek az irodalom kedvelői valamint Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című művébe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.