Pesti Srácok

Őszintén vagy megjátszva? - Megnéztük az új Jóbarátok-részt

Kevés olyan időtálló sorozat létezik, mint a Jóbarátok, pedig majd három évtizede indult, nagyon nem píszí - gyakran megkapja a rasszista, homofób, transzfób jelzőket -, és olykor túl giccses is. Az, hogy minden idők egyik legsikeresebb sitcom-jává válhatott, annak köszönhető, hogy Martha Kauffman és csapata valami olyat tudott, amit más nem. A helyzetkomikumok, a remek poénok, a szójátékok, valamint a pontosan kidolgozott karakterek már önmagukban a legjobbak közé emelték a sorozatot, esszenciáját viszont mindezek félelmetes harmóniája adta meg. Annyira egyben volt minden, hogy ha voltak is gyengébb epizódok, egytől egyig mindegyikben volt legalább egy olyan mondat vagy szituáció, amely bevésődött a nézőbe. A no.1 fanok már tűkön ültek, május 27-én pedig végre megkapták, amire oly régóta vártak: 17 évvel a befejezés után újra összejött a Jóbarátok "család". Az HBO GO-n látható, Újra együtt című, speciális rész azonban felemásra sikeredett. Kissé szürreális, ahogyan rajongásunk tárgyai vasalt arccal próbálnak visszahelyezkedni a kilencvenes évekbe. Furcsa nosztalgia ez sztárparádéval, divatbemutatóval, improvizációval és a mindig lelkes James Cordennel. Százas zsepire azért nem lesz szükség, elég lesz egy tízes.

MM - 061.hu

Múlt csütörtökön - az amerikai HBO Max premierrel egyidőben - felkerült az HBO GO-ra is a Jóbarátok Újra együtt című egyszeri, új epizódja. A sorozat sztárjai: Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer visszatértek a legendás vígjátéksorozat eredeti forgatási helyszínére, a burbanki Warner Bros. stúdió területén található 24-es színpadra, hogy improvizációs formában, spontán, forgatókönyv nélküli játékkal ünnepeljék meg a szeretett sorozatot.

PestiSracok facebook image

Onnan indulunk, ahol a történet befejeződött: a jóbarátok új életet kezdenek, kiköltöznek a lila ajtós New York-i lakásból, aztán meglátjuk a díszletbe besétáló Rosst, azaz David Schwimmert, majd egyenként csatlakozik a hozzá a többi öt szereplő. Huszonhét év telt el a kezdés óta, az idő múlását jól láthatóan nem mindegyikük viseli méltósággal, le merném fogadni, hogy Courteney Cox mellett Schwimmer is túl van jónéhány botox kúrán, de az igazi sokkot a hatodikként besétáló Matthew Perry (Chandler) okozza, akire nem találok jobb szót a "roncsnál". Sokat cikkeztek arról, hogy Perry nem veti meg a drogokat és az alkoholt sem, a függőség okozta barázdákat pedig ki tudja milyen eljárással, de megpróbálta eltüntetni. A végeredmény viszont még Mickey Rourke-i keretrendszerben sem értelmezhető, pedig ő igazán komoly plasztik-ellenfél. Matt LeBlanc (Joey) cuki öregúr lett, az egyetlen, aki alig változott, az Lisa Kudrow, akinek a göndör kacaja a másfél órás epizód legőszintébb pillanatait adja.

Hogy mennyire őszinte a kapcsolat hatuk között, kivehetetlen, a talk show-t vezénylő James Corden persze igyekszik megfejteni, mely szereplők között volt/van meg a kémia. A beszélgetés legnagyobb meglepetése talán épp az, amikor kiderül, hogy Jennifer Aniston (Rachel) és Schwimmer a valóságban is többet éreztek egymás iránt, de úgy voltak vele, házi nyúlra nem lövünk, így végül nem jöttek össze.

A hardcore Jóbarátok-fanok már rengeteg interjút olvashattak a sorozat alkotóival, a másfél órás epizód azonban még nekik is tudott újat mondani, a legjobb, egyúttal legviccesebb részek mégis azok, amikor a színészek őszinte rácsodálkozással néznek vissza egy-egy jelenetet, bakit. Tényleg úgy tűnik, hogy számos jelenetet, epizódot ők maguk sem láttak, ezek a pillanatok tényleg nagyon szórakoztatók.

A sztárparádé - David Beckham, Lady Gaga, Justin Bieber és a többiek teljességgel mellőzhetők lettek volna, ha valami, akkor ez a sorozat az, amely nem kíván extrákat. Az egyetlen kivétel talán Kit Harington, mindenki Havas Jon-ja, aki egyetlen jelenet kielemzésével rávilágít arra, miben áll a Jóbarátok zsenialitása. Ross, Chandler és Rachel egy kanapét próbálnak felvinni az emeletre, a lépcsőfordulót viszont, akárhogy is próbálkoznak, nem sikerül bevenniük. Nyúzzák a bútort jobbra-balra, előre-hátra, de csak nem megy. Harington rámutat, hogy egy végtelenül egyszerű jelenetről van szó, amely önmagában nem túl vicces, a szövegkönyvet olvasva sem, a három színész közötti elképesztő összhang, a zsigeri humor, a betalált helyzetkomikum azonban annyira erős, hogy a néző sír a nevetéstől.

Az utolsó negyedórában pedig már nem a nevetéstől sírunk, a tizedik évad utolsó részénél járunk újra, ott, ahonnan az extra epizód elindult. A hat színész magába roskadva zokog, ahogyan az alkotók, producerek, sminkesek, kellékesek és a közönség is. Alig hiszik el, hogy vége. Na most előkerül a zsepi.

Ahogyan voltak Depeche-esek és Duran Duran-esek, ugyanúgy megvan a két tábor a Jóbarátok esetében is. Átmenet nincs. Vagy imádják, vagy egy részt sem bírnak végignézni. De az, hogy a mai napig a televízió történetének egyik legkedveltebb sorozata, elég beszédes, ahogyan az is, hogy a tízéves lányom könyörögve kért, hogy vegyek neki egy "FRIENDS"-es pulcsit. Mert reggelente ugyanúgy vinnyogva röhög rajta, ahogyan én. Pedig én már visszafelé tudom a részeket.

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.