Pesti Srácok

A fővárosi fejlesztéseket is bemutatják a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgyében is bemutatják azt a fejlődést, amelyen a főváros az elmúlt évtizedben keresztülment - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára pénteken Kapolcson, a 30. Művészetek Völgye megnyitóján.

MTI

Schneller Domonkos emlékeztetett: három évvel ezelőtt hozták létre a fesztiválon a Pest-Buda udvart, ahol a Budapestről érkező fesztiválozókhoz szólva olyan témákkal foglalkoznak, amelyekkel a hétköznapokban nem biztos, hogy van lehetőség. Hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben a magánberuházásokat nem számolva 2200 milliárd forint értékben zajlottak fejlesztések Budapesten.

PestiSracok facebook image

Az idei Művészetek Völgyén udvarukban arról is rendeznek kerekasztal-beszélgetést, hogy van-e szüksége a budapestieknek új Duna-hídra, ha igen, akkor hányra, és milyen sorrendben valósítsák meg azokat. Téma lesz még Budapest zöldfelületeinek helyzete - a Csepel-szigeten ötven éve először alakítanak ki 30 hektárt meghaladó közparkot Budapesten -, valamint a kerékpáros-autós együttélés is - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A három befogadó település - Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend polgármestereinek köszöntője után Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa a fesztivál közösségépítő szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: a kultúra nem csak szabadidős tevékenységet jelent, hanem munkahelyeket képes teremteni, családokat, vállalkozásokat tud eltartani, arcélt, identitást ad a régióknak, és erősíti a helyi közösségek összetartását.

A fesztivált 24 évig vezető Márta István felelevenítette: 1989-ben Kapolcsi Művészeti napok néven indultak a programok, majd sorra kapcsolódtak a környező települések, és 1996-ban nevezték el a rendezvényt Művészetek Völgyének. A látogatói csúcsot 2007-ben 260 ezer vendéggel érték el, a következő évben azonban Kapolcsra korlátozódott, 2009-ben pedig "gyakorlatilag megszűnt" a fesztivál - idézte fel. Kiemelte: 2010-ben Szőcs Géza akkori szakállamtitkár segítségével élesztették újra a programokat, és vezették be az udvarok rendszerét, 2014-től pedig tulajdonosi szerkezetváltás történt. Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye főszervezője kiemelte: a jubileum alkalmával nemcsak a harmincéves fesztivált, hanem a pandémiás időszakot követően a kultúra és a családok találkozását is ünneplik.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.