Pesti Srácok

Tízéves a Snétberger Program

Tízéves a Snétberger Program

A Snétberger Program 2021-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A Program alapítója Snétberger Ferenc, Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész, akivel nemrég készített interjút a 061.hu. A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban, a kezdetek óta minden esztendőben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását. A kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés a Programnak köszönhetően teljesen ingyenes. A 10 év alatt közel 900 jelentkezőt hallgattak meg, 300 diák végezte el kurzusaikat és 100 órányi koncertet adtak évente, tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.

061.hu

Az iskola növendékei 10 éve léptek először színpadra, közülük többen ma már a legfiatalabbakat tanítják. 2021. július 27-én a Zeneakadémia épületében egy különleges, kiemelkedő zenei koncerttel ünneplik a jubileumot, ahol a Központ egykori és jelenlegi növendékei, tanárai közösen szólaltatnak meg különleges műveket Snétberger Ferenc válogatásában. A Snétberger Program alapítója és művészeti vezetője Snétberger Ferenc. Salgótarjánban született, hétgyermekes roma családban. Ma Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész, zeneszerző, az egyik legismertebb és legsikeresebb jazz- és világzenei előadó. Az oktatási modellt berlini tanári tapasztalataira építve álmodta meg és dolgozta ki.

PestiSracok facebook image

A Snétberger Programot kiemelten fontosnak tartja a magyar kormány is, ezért már több mint 6 éve évi 140 millió forinttal támogatja a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. Az adományokból és a Nemzeti Tehetség Programból finanszírozott Program középpontjában a különleges zenei tehetséggel rendelkező, hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása áll, amelynek a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi központja ad helyet. Évente 60 fiatallal kötnek ösztöndíjszerződést, amelynek keretében a diákok egyénre szabott, intenzív zenei képzést, folyamatos mentori támogatást, személyre szabott készségfejlesztést, különórákat, vizsgafelkészítést és pályaorientációs tanácsadást kapnak.



A kiváló zenei képzés és gondos mentorálás egy évtizedes munkájának eredménye, hogy a program ösztöndíjasainak több mint 90%-a további tanulmányokba kezd: életkortól függően bekapcsolódnak az alap-, közép- vagy felsőfokú zeneiskolai oktatásba, érettségi vizsgát tesznek, diplomát kapnak. A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, önismeretet és elérhető célokat kapjanak.

„Hálás vagyok, hogy ennyien állnak mellettünk, hogy mi tanárok, mentorok, munkatársak, és valamennyien, akik segítettek, egy ilyen különleges iskolát tudtunk létrehozni a fiatal tehetségek számára” – mondta Snétberger Ferenc, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.