Pesti Srácok

Toldi: A Duna Televízió szeptember 19-én mutatja be az animációs sorozatot

A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit - jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán. Mikulás Ferenccel, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatójával nemrég készült interjúnkat ITT láthatja.

MTI

Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének főszerkesztője elmondta: a közmédia alapvető missziója, hogy a kultúrát, az irodalmat közvetítse. Hangsúlyozta: nagy büszkeség, hogy ez a sorozat a Duna Televízió képernyőjére kerül, hiszen az adaptáció hidat képez a nemzedékek között és generációkat köt össze. A főszerkesztő szerint a legkisebbek, a középkorúak és az idősebbek is együtt ülhetnek a képernyő elé, a Toldi minden generáció számára egyaránt tartogat mondanivalót.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá Bakonyi Péter.

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében. Emlékeztetett, a film az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatási összegből valósult meg a Kecskemétfilm Kft. műhelyében. A tévésorozat az Arany-eposz szerkezetének megfelelően előhangból és tizenkét részből áll. Az igazgató szerint a film különlegessége, hogy egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel.

Jankovics Marcell rendező arra törekedett, hogy mindenki által "fogyasztható" legyen a sorozat, ezért karakteranimációval készült, vagyis valósághoz közel állóak a figurák, a hátterek és a helyszínek, illetve a cselekmények, a mozgás szintén - fogalmazott Mikulás Ferenc. Mint elhangzott: az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmi valóság, hanem hősök képzelődése. Emellett Petőfi Sándor skicces rajza alapján megformálva felbukkan a sorozatban Arany János alakja is.

A jelenleg is zajló KAFF igazgatója azt is elárulta: a kezdetektől az volt a céljuk, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés film is készüljön. A tervek szerint a Toldi moziváltozata a májusban elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező és grafikus születésnapjára, 2022 októberére készül el.

A Toldi animációs filmsorozat előhangja és az első két, tízperces része szeptember 19-én, vasárnap 19 óra 40 perctől lesz látható a közmédia csatornáján.

A vezető képen Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének vezetője és Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.