Pesti Srácok

Nem lesz Brown Sugar a Rolling Stones turnéján

Levette Brown Sugar című, fekete nőket ábrázoló és a rabszolgaságra utaló szöveget tartalmazó dalát amerikai turnéja dallistájáról a Rolling Stones. A szám 1971-ben vezette az amerikai slágerlistákat.

MTI

Keith Richards, a zenekar 77 éves gitárosa megerősítette a döntésről szóló hírt a Los Angeles Timesnak, de elmondta, meglepte, hogy az emberek "el akarják temetni" a dalt - írja a BBC.com.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Hozzátette, reméli, hogy idővel a dal visszanyerheti régi dicsőségét. Mick Jagger énekes-dalszerző ugyanakkor azt mondta, csak azért vették le a listáról, mert nehéz munka összeállítani a listát a stadionokban tartott show-hoz. "A Brown Sugart 1970 óta minden koncerten játszottuk, ezért néha azt gondoljuk, hogy kivesszük, és meglátjuk, milyen lesz így. Lehet, hogy majd visszatesszük" - mondta.

A Brown Sugar a Jumpin' Jack Flash után a zenekar koncertjein a legtöbbet játszott dal a Setlist.fm adatai szerint A dal fülbemászó nyitó motívuma és dallama gyakran feledtette a dalszöveg erőteljes utalásait a rabszolgaságra, a szexre, a szadomazochizmusra és a heroinra. Egy 1995-ös interjúban Jagger azt mondta:

Az utóbbi időben felerősödtek a szöveget érő kritikák. Az elmúlt évben Ian Brennan producer is kritizálta a zenekart amiatt, hogy továbbra is "játsszák a számot és profitálnak egy olyan dalból", amely szerinte a rabszolgaságot, az erőszakot, a kínzást és a pedofíliát magasztalja.

A számot a Spotify zeneszolgáltatón mintegy 170 millió alkalommal hallgatták meg.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.