Pesti Srácok

Előadáscsere-megállapodást kötött a Békéscsabai Jókai Színház és a József Attila Színház

Előadások cseréjéről kötött megállapodást a Békéscsabai Jókai Színház és a fővárosi József Attila Színház. Az első csere február 1-jén lesz: a Békéscsabai Jókai Színház a Trianon című rockoperát mutatja be Budapesten, Békéscsabán pedig a József Attila Színház Szibériai csárdása várja a nézőket.

MTI

Seregi Zoltán, a békéscsabai színház igazgatója szerdán elmondta, hogy évek óta jó kapcsolatot ápol a két intézmény, a fővárosi színház igazgatójával, Nemcsák Károllyal főiskolás koruk óta ismerik egymást, régóta keresik az együttműködési lehetőségeket.

PestiSracok facebook image

Az idei évadban ezt az egy cserét tervezik, de a nyári Békés megyei fesztiválokon, a békéscsabai Városházi Estéken vagy a Szarvasi Vízi Színházban is számítanak a társulat közreműködésére, ahogyan arra a korábbi években is volt példa - tette hozzá. Seregi Zoltán kiemelte, mivel ők üzemeltetik tavaly szeptember óta a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót is, még egy helyszínnel bővülhet az együttműködés.

Seregi Zoltán megjegyezte, a békéscsabai közönségnek jó, ha más társulatokat is láthat.

A Trianon zenés történelmi játékot a Koltay testvérek és a Kormorán együttes jegyzi; cselekménye a millenniumi ünnepségektől indul, végpontja 1989, a rendszerváltozás. Arra keresi a választ, hogyan lehet megvalósítani a nemzet határokon átívelő egyesítését.

A Szibériai csárdás - amelyet Tasnádi István írt és Hargitai Iván rendezett - egy valóságban is megtörtént eset alapján idézi föl az első világháború alatt orosz fogságba esett magyar katonák kalandját, amelynek során a legtávolabbi szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatták a Csárdáskirálynő című operettet.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.