Pesti Srácok

Újra egyben Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja

Ötvenöt év után került ismét egy helyre Jimi Hendrix egyik dedikált dalszöveglapjának két darabja. Az amerikai gitárvirtuóz egy angliai koncertje után írta alá rajongóinak a füzetéből kitépett papírt.

MTI

A később legendássá vált zenész karrierje elején, 1967. február 20-án együttesével, a Jimi Hendrix Experience-szel az angliai Bath-ban játszott, beugróként a koncertjét lemondó Chuck Berry helyett. Hendrixtől a fellépés előtt két helyi tinilány autogramot kért, de mivel nem volt náluk üres papír, a gitáros saját füzetéből tépett ki egy lapot, kettészakította azt, és mindkettőre aláírta a nevét. Sőt, a zenekar két másik tagja, Mitch Mitchell dobos és Noel Redding basszusgitáros is kézjegyével látta el a cetliket - idézte fel hétfői cikkében a The Guardian.

PestiSracok facebook image

A lányok csak hazaérve, a koncert után fedezték fel, hogy a papíron Hendrix 51st Wedding Anniversary című dalának kézzel írott szövege található; a szám három héttel később a brit kislemezlistán a Top 10-be jutó Purple Haze című korong B oldalán jelent meg. A két ifjú rajongó élete nem sokra rá különböző irányba indult, több mint öt évtizeden át csak elvétve tudtak egymásról. Egyikük tavaly a múltból megőrzött lappal felkereste a lancashire-i Tracks Limited boltot, ahol híres rock'n'roll sztárok emléktárgyaival kereskednek, és eladásra ajánlotta. A boltban azt tanácsolták a hölgynek, kutassa fel régi barátnőjét a papír másik feléért. A misszió sikerrel járt, mindkét darab épségben megmaradt, és a névtelenségbe burkolózó eladók megváltak a kézirattól, amely így együtt immár ötszámjegyű összeget ér.

mondta Paul Wane, a Tracks tulajdonosa. A gitáros 1966-ban alapította a Jimi Hendrix Experience-t, amely eleinte Angliában lett népszerű, olyan sikerszámokkal, mint az All Along the Watchtower, a Voodoo Chile vagy a Purple Haze. A trió Redding 1969-es kilépése után oszlott fel.

A múlt hónapban per indult Manhattenben, miután kiderült, Hendrix egykori zenésztársainak örökösei fontmilliókat követelnek a Hendrix hagyatékát kezelő alapítványtól és a Sony Musictól ki nem fizetett jogdíjak évtizedes elmaradása címen. Hendrix 1970-ben, 27 évesen halt meg, Redding 2003-ban, Mitchell öt évvel később hunyt el. Az egykori ritmusszekció örököseit képviselő ügyvédek szerint Redding és Mitchell egyaránt relatív szegénységben halt meg, holott szerintük jogosultak lettek volna a munkájuk, fellépéseik és alapító tagságuk okán nekik járó pénzekre. A Hendrix-hagyaték gondozói annak kinyilvánítását kérik a bíróságtól, hogy nem tartoznak semmivel a dobos és a basszusgitáros örököseinek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.