Pesti Srácok

"Kezdetben kiskanállal adagoltuk a klasszikus zenét" - Peller Mariannal, a Virtuózok producerével beszélgettünk

null

"A Virtuózok célja, hogy tehetségeket fedezzen fel, és hogy médiaplatformot kapjanak azok a gyerekek is, akik nem popsztárnak, nem focistának, és nem színésznek születtek, hanem klasszikus zenésznek" - vélekedik Peller Mariann, a Virtuózok producere. A klasszikus zenei tehetségkutató műsor idén a határon túli magyarlakta területekről is keresi új évadának tehetségeit, a szakemberek a Felvidékre, Erdélybe, Csángóföldre és Vajdaságba is ellátogatnak, hogy meghallgassák a klasszikus zenét játszó fiatalokat. Mint azt Peller Mariann a 061-nek elmondta, Kárpátaljáról is várják a jelentkezőket, a háborús helyzetre való tekintettel ezeket a fiatalokat magyarországi városokba hívják, és minden költségüket állják.

MM - 061.hu

Nyolcadik évadánál jár a Virtuózok. Nagy ív, amit befutott ez a műsor, sikerült megvalósítani a kezdeti célkitűzéseket?
Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy idáig eljuthat ez a műsor. Mindig hittük, hogy a Virtuózokból nemzetközi műsor tud majd válni, mert tudtuk, hogy a tehetség, a zene, valamint az, hogy a műsor Magyarországról indul, nagy előny. Főleg a klasszikus zenében, hiszen nekünk, magyaroknak, elképesztő hagyományaink vannak e tekintetben. De hogy ilyen nagy nevek csatlakoznak hozzánk, elképzelni sem mertük korábban. Már maguk a művészek keresnek meg minket, hogy szeretnének segíteni, itt lenni a gyerekekkel, és ez valóban fantasztikus. Nagyon sokat köszönhetünk Plácido Domingónak, aki a művészkörét, baráti körét, sok esetben még az üzleti körét is bevonja, hogy ez a tévéműsor előre tudjon menni.

PestiSracok facebook image

Változtatott a műfaj megítélésén ez a műsor?

A jelentkezők felkészültségén látjuk a műsor presztízsét. Az első években mindenki jelentkezett, most pedig már szűrten, mert látják, hogy ilyen nagy művészek előtt presztízs fellépni. A számunkra legfontosabb célok, az edukáció és a klasszikus zene szeretete is nagyon szépen megvalósult, hiszen rengeteg olyan üzenetet kapunk, hogy a Virtuózok miatt szerették meg a klasszikus zenét. Fontos feladatunk, és ezen nagyon kell dolgozni, hogy a műsor populáris legyen, ugyanakkor megfeleljen nagy szakmai követelményeknek is. Ez a balansz az, amit évek óta tartanunk kell. Ebben sokat segítenek a Kis Virtuózok Alapítvány egykori és mostani elnökei, Dr. Batta András, Bogányi Gergely, és Maestro Plácido Domingo is.

A Virtuózok nem egy szimpla tehetségkutató, komplex tehetséggondozásról van szó. Ez mit jelent pontosan?
Több lépcsője van. Az első és legfontosabb, hogy nem engedjük el a fiatal tehetségek kezét, nagyon sok lehetőséget biztosítunk koncerttermekben való fellépéshez, önálló lemezfelvételhez, vagy esetleg egy master class, egy másik típusú verseny díjának és a kiutazási költségeknek a kifizetésével.

Természetesen tudjuk, hogy az önálló zenésszé váláshoz nagyon sok minden kell: gyakorlás, menedzsment, média, támogató családi háttér. Ennek az egésznek csak egy nagyon pici része a tehetség. Ha megtaláljuk azokat a fiatalokat, akiknél ez mind megvan, akkor biztos vagyok benne, hogy megszületnek a következő Amadeusok, vagy a következő Domingók.

A Virtuózok egyik tavalyi különdíjasa, Teo Gertler Maestro Plácido Domingótól vehette át a díjat (Fotó: Kaszner Nikolett)

Idén először a határon túl is keresik a tehetségeket - Felvidékre, Erdélybe, Csángóföldre és a Vajdaságba is ellátogatnak a Virtuózok szakemberei. Kárpátaljáig is elér a műsor, vagy a jelenlegi háborús helyzet ezt nem teszi lehetővé?
Nem lenne igazságos, ha nem merült volna fel Kárpátalja, és az se lenne igazságos, ha a jelenlegi szituáció miatt nem mennénk oda, így azt a megoldást választottuk, hogy magyarországi városokba hívjuk ezeket a fiatalokat, és minden költségüket álljuk. Nagyon örülnénk, hogy egy kárpátaljai gyermek is bekerülhetne a nagyválogatottba.


Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.