peller mariann
A Virtuózok producere elmesélte, hogyan mondott nemet Elton Johnnak – Peller Mariann a Küzdőtérben
Peller Mariann elképesztő mód harcolt meg azért az álmáért, amit tíz éve mi, magyarok a tévéképernyőkön keresztül kísérhetünk figyelemmel. Ez az álom ugyanis a Virtuózok című műsor, amely igen nagy népszerűségre tett szert – nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Amikor a műsor alapötlete megszületett, rengeteg producert, zenészt, műsorgyártót megkeresett Peller Mariann producer. Többek között Elton John elé is vitte az útja, aki teljesen el volt ájulva az ötlettől, és meg szerette volna venni. Szerencsére magyar kézben maradt, pedig nem kevés erő kellett ahhoz, hogy a világ legelismertebb zenészei közé tartozó Elton Johnnak nemet mondjon az ember. A Küzdőtérben most megtudhatunk mindent, amit a Virtuózok műsorról tudni érdemes; sok érdekes, még nem hallott történetekkel leszünk gazdagabbak, ha ma is ezt a műsort választják. Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.