Pesti Srácok

"A közönségem juttatott el idáig" - Interjú Deák Bill Gyulával

null

A március 15-én rendezett átadón betegsége miatt nem tudott részt venni, pár napja azonban átvehette a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést Deák Bill Gyula. "Bill kapitányt" az elismerés mellett arról kérdeztük, szerinte mi teszi sajátossá a magyar bluest, és hogy szerinte minek köszönhető zenéjének generációkon átívelő sikere.

MM - 061.hu

Az elismerést márciusban betegség miatt nem tudta átvenni. Hogy van azóta, hogy érzi magát?
Meg voltam fázva, lázas voltam. Azóta jól vagyok, hála a Jósitennek. Semmi baj nincs már, át tudtam venni a kitüntetést, ami nagyon nagy megtiszteltetés. Kásler miniszter úrtól vehettem át, közös kép is készült rólunk. Nagyon örültem neki.

PestiSracok facebook image
Forrás: Facebook

Mit jelent Önnek ez az elismerés? Mi a fontosabb, ha a szakma vagy a közönség ismeri el?
A munkásságomról szól ez is, és az is, értékelik ezt a dolgot, ez nagyon jólesik. Nekem mindkettő fontos, a közönség visszajelzése, és az is, ha a szakma ismeri el a munkásságom. A közönségem juttatott el idáig. Az ő szeretetük, meg az, hogy a mai napig eljárnak a koncertjeimre.

Az utóbbi időben bezárkóztak a feleségével a vírus miatt, most hogy áll a helyzet, mennyire mernek nyitni?
Nemcsak a vírus miatt, beteg volt a feleségem, ezért nem vállaltam fellépéseket, de most már lesznek, fogunk játszani a zenekarommal.

"Már jobban vagyok, nyomjuk a bluest és majd lesz valahogy!” - olvasható a Facebook-oldalán. Ez felfogható egyfajta mottónak vagy hitvallásnak? Úgy tűnik, ez a műfaj sosem veszíti el az erejét.
Reméljük, hogy így lesz. Szeretnek az emberek, de azt ki kell hangsúlyozni, hogy ez a dolog előadófüggő.

Ez mit jelent? Hogy nem minden előadónak sikerül átadni ezt a fajta blues-érzést?

Nagyon sok amerikai zenésszel álltam egy színpadon, John Mayalltól kezdve Eric Gales-en, vagy John Scofield-en át Eric Burdonig. Egy színpadon álltam a Colosseummal, vagy Chuck Berry-vel. Ezek nagy dolgok.

Mi az, ami ennyire sajátossá teszi a magyar bluest?
Benne van minden: a fricska, a bú, a bánat, az öröm. Mindent ki lehet fejezni a blues-ban. Ez egy önkifejező műfaj, olyasmi, mint a képzőművészet.

Örökérvényűt alkotott - legyen szó a Rossz vérről, az István, a királyról, csak hogy a legemblematikusabbakat említsük -, generációkon átívelő értékeket adott. Megtalálják a fiatalok is, kap tőlük elismerő szavakat?
Koltay Gergőékkel négy lemezt is csináltam, játszottam a Hobóban is hat évig, ott is nagyon jó volt. A legutolsó lemez, a Hatvan csapás, platinalemez, a másik, A király meséi pedig aranylemez lett. Már rég volt, ezért is készülök egy új lemezre, reméljük, hogy jövőre ki fog jönni, és tetszeni fog az embereknek. És igen, odajönnek az emberek, fiatalok is, beszélgetünk, szeretnek, ez a lényeg. Tudok nekik valami olyat nyújtani, ami megfogja őket. Van kisugárzás, lejön a szeretet, meg az erő a színpadról.

Sok előadó tűnik fel szélesebb platformokon, gondolok itt tévéműsorokra, tehetségkutató zsűrizésre. Miért nem akart soha ezekben szerepelni?

És nem akarok senkinek a lelki világába gázolni. Én ezért vagyok hiteles. Nem sok ember hiteles Magyarországon.

Hogyan tartja karban magát, illetve a hangját? Énekel otthon?
Szoktam néha-néha gyakorolni, de most, hogy jönnek a koncertek, el is kezdünk lassan próbálni.

Milyenzene szól otthon?
Változó, nézem a YouTube-ot is, hallgatok mindenfélét. Jimi Hendrixet, Stonest. Mostani hazai előadók közül nincsen kedvencem. Régimódi vagyok ilyen szempontból is. Inkább a régieket, Syriust, LGT-t, régi P. Mobilt hallgatok.

Mikor áll újra színpadra? Mennyire van tele a koncertnaptár nyárra?
Május 7-én a Barba Negrában lépünk fel. A koncertnaptár még foghíjas, de reméljük, hogy most már beindul a dolog, és a szervezők is megmozdulnak.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.