Pesti Srácok

Éri Péter kapta idén a Táncház díjat

Odaítélték a 2022-es Táncház díjat és Táncház Érméket. Előbbit Éri Péter népzenész, a Muzsikás együttes tagja vehette át.

061.hu

A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a Táncház Díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagógusoknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé. 2022 a Táncház Díj szempontjából a zenészek éve, a Táncház Érméket pedig táncosok, valamint a táncház ügyét más módon szolgálók között osztották ki.

PestiSracok facebook image

A felterjesztett jelöltek közül a kuratórium döntése alapján 2022-ben az OTP Bank Táncház Díjat Éri Péter népzenész, a Muzsikás együttes tagja kapta.

Éri Péter Budapesten született 1953-ban. Nevelőapja Martin György tánc- és zenefolklorista aki őt már kicsi gyermekkora óta rendszeresen elvitte a gyűjtőútjaira, ahol a népzene, néptánc legjobb falusi mestereivel találkozott. Mindez meghatározó élményt jelentett számára, a népi stílus pontos ismerete további életét is végigkíséri. A kalotaszegi legényes táncot már 10 éves korában stílushűen ismeri. 14 éves korában a Bartók Béla néptáncegyüttes szólistája, a zenét autodidakta módon tanulja. 1975-től a Sebő együttes nagybőgőse. A Muzsikás rendszeres vendégzenésze 1978-ig, azóta az együttes tagja, brácsán, kontrán, különböző furulyákon és mandolinon zenél, énekel. A Muzsikás hangmérnöke, a népzenei feldolgozások szerzője, a Magyar Rádió rendszeres népzenei műsorának szerkesztője és készítője.


A táncházmozgalom érdekében kifejtett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kapott: a felvidéki Kupec Mihály és Andrea, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetői, valamint Fülöp Attila néptáncoktató, táncházvezető, György-Krunity Daniella, az Opanke Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület művészeti vezetője, Kis István és Kis-Demeter Erika, a Bem Táncegyüttes vezetői, Török Béla „Oldboy", videós.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.