Pesti Srácok

"A Sziget nem hisz a kulturális embargóban"

"A Sziget nem hisz a kulturális embargóban"

A pandémia miatti két év kihagyás után teljes gőzzel, kisebb-nagyobb változtatásokkal rendezik meg idén a Sziget Fesztivált augusztus 10. és 15. között. A 7 helyet 6 naposra módosult rendezvényen fellép mások mellett Dua Lipa, Justin Bieber, az Arctic Monkeys, a Tame Impala, Calvin Harris és a Kings of Leon is. Mint azt a pénteki sajtótájékoztatón Kádár Tamás főszervező elmondta, orosz és ukrán fellépőik is lesznek, a Sziget nem hisz abban, hogy kulturális embargót kellene hirdetnie.

061.hu

Hét helyett hat nap

PestiSracok facebook image

Az idei Szigeten teljesen megszűnnek a -1. és 0. napok, idéntől 6 teljes értékű, minden programhelyszínen aktív fesztiválnapból áll majd a rendezvény. A korábbi hét fesztiválnap csökkentése eggyel a III. kerületben élők igényeinek figyelembevételével is történt, illetve "óvatosabbak és kimértebbek" a kockázatvállalás terén is, mutatott rá Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

A főszervező szólt arról, hogy jól fogynak elővételben a jegyek és a bérletek, így több teltházas nap is lehet. Kádár Tamás beszámolt arról, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára kerül át és újratervezték a belső forgalmat is, a távozáskor a lehető legbiztonságosabb módon oldják meg a forgalomirányítást. A Buda felé eső oldal természetvédelmi területét idén lezárják a vendégek elől.

Számos programhelyszín más helyen várja majd a látogatókat, és lesznek újak is.

Biztosított a fesztivál jövője

A fesztivál jövőjét a fővárossal kötött 5+5 éves megállapodás biztosítja. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója elmondta: a Sziget a főváros egyik legmenőbb turisztikai attrakciója, jó hírünket viszi a világba. "Létrehoztuk közösen a Budapest-kártya Sziget Edition-jét, amely ingyenes tömegközlekedést, fürdőlátogatást biztosít a vendégeknek, emellett felhívja a figyelmet a főváros felfedezésre váró pontjaira".

Csiszár Virág, a fesztivál nemzetközi booking menedzsere kitért arra, hogy a nagyszínpad utáni második legnagyobb programhelyszínen, a FreeDome (korábban A38) sátorban például Caribou, Jungle, a Fontaines DC vagy Princess Nokai ad koncertet, az elektronikus zene két fő állomása a Samsung Colosseum és a Party Aréna, utóbbi a hivatalos nyitóbuli helyszíne lesz a holland Q-Dance-szel, illetve a záróbulijé is az Elrow-val.

"A magyar zenei kínálat koncepciója megváltozik, a hazai zenekaroktól azt kértük, hogy máshol nem látható, egyedi produkciót hozzanak a Szigetre" - mondta el Csiszár Virág hozzátéve, 30-35 élőzenés és 40-50 elektronikus zenei produkcióról van szó.

"Nem magyar, hanem európai fesztiválnak tarjuk magunkat"

Kardos József programigazgató elmondta: 52 országból érkeznek fellépők, mintegy ezer program lesz, minden szempontból nagyon színes a fesztiválkép, ezért is fogalmazott úgy, elsősorban európai fesztiválnak tartják a Szigetet.

Megjegyezte, hogy két nagyszínpados koncert között ismét lesz Love Revolution Special-program, amelynek keretében performanszok, előadások láthatók és hallhatók: Boyan Slat az óceánok vizének megtisztításáról beszél, énekel a Superar gyerekkórus, a zárónapon a katalán Kamchatka társulat a menekültek problémáira hívja fel a figyelmet.

Új színpad lesz a dropYard (a hiphop, a break és az urban style helyszíne), az Európa Színpadon a feltörekvő zenekarok lépnek fel, világzene pedig a Global Village-ben lesz hallható: az itteni fellépők között lesz mások mellett az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi, Mamani Keita, de naponta kétszer itt lesz látható a vietnámi vízi bábszínház műsora is. A tánc- és színházprogram külső helyszíneken, két szabadtéri színpadon lesz elérhető, a Magic Mirror sátor számos különleges produkciója között lesz Scott Maidment Szigetre készült show-ja, a Nagy Utcaszínház előadásait esténként a katalán Sacue társulat adja.

Orosz és ukrán fellépők is lesznek

Újságírói kérdésre válaszolva Kádár Tamás hangsúlyozta: a programban számos orosz fellépő lesz, közülük is kiemelkedik Nina Kraviz, aki a Samsung Colosseumban lép fel. Kardos József hozzátette, a háborús helyzet miatt nagyon nehéz egyeztetni az orosz és az ukrán művészekkel egyaránt, de senkit nem céljuk bojkottálni.

-fogalmazott.

A programigazgató hozzátette, a Sziget történetében először idén palesztin fellépő is lesz, a ramalláhi cirkusziskola csapata, amely a Cirque du Sziget helyszínen mutatja be előadását másik négy társulattal együtt.

A főszervező végül arra is kitért, hogy korlátozásmentes fesztiválszezonban bíznak. "Jelenleg nincsenek érvényben a koronavírus-járványra vonatkozó hatósági előírások, és reméljük, hogy a fesztivál idején utazási korlátozások sem fognak minket érinteni".

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.