Pesti Srácok

A tiszta szín festészete - Nagyszabású Matisse-kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban

A tiszta szín festészete - Nagyszabású Matisse-kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban

Henri Matisse: A gondolatok színe - Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel látható átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás csütörtöktől a Szépművészeti Múzeumban. Régóta várt tárlat ez, melynek megtekintése után választ kapunk arra, miért Matisse a 20. század első felének egyik legfontosabb alkotója, és arra, minek köszönhető, hogy sok más mesterrel ellentétben, ő ma is jelentős hatást gyakorol a művészekre.

MM - 061.hu

Száz éve várt kiállítás

PestiSracok facebook image

Az elmúlt húsz évben a Szépművészeti jelentős kiállításokat rendezett mások mellett Monet, van Gogh, Cezanne és Picasso életművéből. A nagy adósságok közé tartozott azonban egy Matisse-tárlat, hiszen a francia mesternek még sosem szenteltek Magyarországon nagykiállítást - hangsúlyozta a tárlat szerdai sajtóbemutatóján a múzeum főigazgatója. Baán László hozzátette: soha ilyen erős éve nem volt még a Szépművészetinek, hiszen februárig volt látható a Cezanne-kiállítás, még nyitva tart a Bosch-tárlat, csütörtöktől Matisse remekműveivel, ősztől pedig El Greco festményeivel találkozhat a látogató.

Fehér Dávid kurátor kiemelte, hogy a mostani tárlat egy "száz éve várt kiállítás", mert Matisse művészetét a 20. század eleje óta ismerték Magyarországon és a francia mester számos magyar festőre, például a "magyar Vadakra" is hatott. A kiállítás címe Matisse művészetének egy fontos aspektusára utal: az életmű egyik alapja ugyanis a szín keresése, a színek tisztaságának felmutatása volt - közölte a kurátor.

Algíri nő

Hogyan mutatható fel a szín tisztasága?

A gondolatok színe - Matisse művészetének két nagyon fontos aspektusa jelenik meg ebben a sajátos szókapcsolatban: egyrészt a szín keresése, a szín intenzitásának, tisztaságának a keresése. A mester egyik alapkérdése: Hogyan lehet felmutatni a szín tisztaságát? A másik a gondolat tisztasága, ami sokszor egyszerű vonalrajzokban nyer formát. Hogyan hozható fedésbe a vonal és a szín? - többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a tárlat, mutat rá Fehér Dávid kurátor, kitérve a fauvizmusra is, melynek egyik legfontosabb képviselője Matisse. A 'fauve' kifejezést egyébként először Louis Vauxcelles kritikus használta 1905-ben, mikor a párizsi Őszi Szalon kiállításán meglátta az erőteljes színeket használó Henri Matisse, Maurice de Vlaminck, André Derain és Albert Marquet festményeit. Az elnevezés a színek szabad kezelésére, a határozott kontúrral elkülönített, dekoratív színfelületekre utal.

Aurélie Verdier, a kiállítás másik kurátora, a Pompidou Központ művészettörténésze szerint Matisse a 20. század első felének egyik legfontosabb alkotója, aki, sok más mesterrel ellentétben, ma is jelentős hatást gyakorol a művészekre. Az egyik legjelentősebb Matisse-gyűjteményt a Pompidou Központ őrzi, köszönhetően a festő fia és unokái által adományozott számos alkotásnak is. Aurélie Verdier emlékeztetett arra, hogy Matisse már a 20. század elején, fauve korszakában ismertté vált Magyarországon, mégis ez az első alkalom, hogy önálló kiállításon szerepelhetnek művei, így "ez egy megható pillanat" - fogalmazott. Láthatjuk, Matisse mennyire sokszínű az alkalmazott technikák terén, láthatjuk az általa feltalált technikát is, a 30-as/40-es évek gouache papírkivágásait. "Hatalmas szükségünk van Matisse művészetére, főleg a jelenlegi nehéz időkben, szükségünk van azokra a tanulságokra, amelyeket Matisse művészetéből levonhatunk" - hangsúlyozta Verdier.

Enteriőr, Akvárium aranyhalakkal

A fauve periódustól a gouache papírkivágatokig

Már pályája kezdetén úgy nyilatkozott magáról a művész, hogy ő más, mint a többiek, nem úgy fest, mint a többiek. Úgy érezte magát, "mint aki egy olyan országba érkezett, ahol nem beszélik a nyelvet". Gustave Moreau tanítványaként szorgalmasan látogatta a Louvre-t, egyrészt, hogy elsajátítsa a régi mesterek művészi nyelvét, másrészt, hogy ráleljen sajátjára. Az 1910-es évek kísérletező pályaszakaszát olyan főművek szemléltetik, mint az enigmatikus Üvegajtó Collioure-ban vagy a Fehér és rózsaszín fej, de a budapesti közönség megismerheti Matisse szobrászati kísérleteit is. A következő, nagyrészt Nizzában töltött évtizedben Matisse továbbfejlesztette festészetének addigi tanulságait, klasszicizáló időszakát azonban az 1930-as években modernista kísérletek követték.

Késői, vence-i időszakában a mester a táblaképfesztészettől búcsúzva újradefiniálta a szín és tér összefüggéseit, más műfajokban azonban még tovább alkotott. Nagyszabású műve a vence-i Rózsafüzér-kápolna - melyet 1951-ben avattak fel - megtervezése; az üvegablakok egyik életnagyságú modellje a kiállításban is helyet kapott. Matisse papírból kivágott modellekkel tervezte meg a kis méretű (alig 15 méter hosszú és 9 méter széles) teret, melyet totális műalkotásként képzelt el. Két évvel halála előtt életművét ezzel a dekoratív alkotással koronázta meg, újraértelmezve a műemlékről alkotott korabeli elképzeléseket.

Matisse késői invenciója a gouache papírkivágások módszerének kifejlesztése volt, a záró szekció elsősorban ezekből a munkákból nyújt válogatást. Ez egy egészen egyedülálló módszer, melyben a papírfelületet először gouache-sal színezte, tetszőleges formára vágta, majd a kompozíciót a kivágott formákból alakította ki. Életműve betetőzéseként sikerült összhangba hoznia egymással a vonalat és a színt, melyekről 1941-ben még úgy vallott, hogy "örök harcban állnak".

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.