Pesti Srácok

Lekerült a lélegeztetőgépről Salman Rushdie, már beszélni is tud

Salman Rushdie-t levették a lélegeztetőgépről, és szombaton már tudott beszélni is – erősítette meg ügynöke. A feltételezett támadója tagadja a gyilkossági kísérletet, írja az Index.

061.hu

Az indiai születésű brit író továbbra is súlyos sérülésekkel fekszik kórházban, de írótársa, Aatish Taseer szombat este közölte, hogy „levették a lélegeztetőgépről, beszél, és viccelődik”. Rushdie ügynöke, Andrew Wylie a Guardian szerint megerősítette ezt az információt anélkül, hogy további részletekkel szolgált volna.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője szombat este határozottan elítélte a támadást, mondván: „az ilyen, az alapvető jogokat és szabadságjogokat sértő bűncselekmények nemzetközi elutasítása az egyetlen út egy jobb és békésebb világ felé”.

Salman Rushdie feltételezett támadója tagadta a gyilkossági kísérletet és a testi sértést, amit az ügyész „előre kitervelt” bűncselekménynek nevezett. A 24 éves Hadi Matart a pénteki támadás után azonosította a New York-i rendőrség. A bíróság vasárnapi meghallgatásán a Sky News szerint azt vallotta, hogy nem bűnös. A bíró elrendelte, hogy óvadék nélkül tartsák fogva, miután Jason Schmidt kerületi ügyész szerint Hadi Matar tervszerűen lépéseket tett, hogy megteremtse a körülményeket a Rushdie elleni támadás végrehajtásához.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.