Pesti Srácok

Komplex audio-vizuális élményt nyújt a megújult kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpont

A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódódóan az intézményben számos fejlesztés történt, hogy komplex audio-vizuális élmény formájában nyújtsanak oktatási és szórakozási lehetőséget minden korosztály számára.

061.hu

A János Vitéz Látogatóközpont célja, hogy közelebb hozza az érdeklődőkhöz Petőfi költeményének helyszíneit, alakjait és cselekményét. A technológia és a tradíció, a szórakoztatás és a tudásmegosztás ötvözésével emberléptékű és személyes kapcsolatot teremtsen a látogatók és az irodalmi mű között. A látogatás után a gyerekek és a felnőttek egyaránt új, saját élményen alapuló nézőpontból értelmezhetik a János vitézt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Dr. Filus Erika, az intézmény igazgatója.

A látogatóközpont kiállítása az 1845-ben épült, egykori evangélikus lelkészlakban található. Egy labirintus-útvonalon keresztül megismerhetjük Petőfi elbeszélő költeményének egyes fejezeteit, miközben Kukoricza Jancsiból János vitéz, végül Tündérország királya lesz. A színházi világot idéző tér installációi között magunk is a mű cselekményében haladunk mind a fizikai, mind a virtuális térben, így a történetben nem csak szemlélőként, hanem aktív résztvevőként lehetünk jelen. A labirintust különböző útvonalakon járhatjuk be tablet segítségével, miközben szövegrészleteket hallunk a műből. Az egyedi múzeumi és irodalmi élmény során interaktív feladatokat is kapunk.

Az intézmény tematikus múzeumpedagógiai programja az épület tetőterében kapott helyet, ahol az iskolai csoportok korosztályuknak megfelelő játékok, művészeti foglalkozások és interaktív órák segítségével tanulhatnak a János vitézről. A látogatóközpont nemcsak a diákokat várja, hanem a pedagógusokat is, akik a korszerű irodalomoktatás módszertanával ismerkedhetnek meg. Az interaktív kiállítás ideális családok és felnőtt csoportok számára is.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.