Pesti Srácok

Kizárólag adott koordinátákon hallgatható meg a MORDÁI második nagylemeze

A népzenei hagyományokból táplálkozó, azt erősen pszichedelikus elemekkel fűszerező MORDÁI egészen különleges módon jelentette meg második nagylemezét. Az Álom esett a szememre című albumot október 22-től egy geolokációs honlap segítségével a Normafa egy adott pontján, illetve a közönség által megszavazott különleges helyszíneken hallgathatjuk meg. Az akció célja, hogy a virtuális világ megszokott sémáit formabontó módon átültesse a valóságba, ezzel is a dalok természetközeliségét hangsúlyozva.

061.hu

A hattagú MORDÁI 2020-ban jelentette meg nagysikerű első nagylemezét, amit többek közt az európai viszonylatban fontos ugródeszkának számító Eurosonic fesztiválon is bemutattak. A csapat azóta több tagcserén is átesett, az Álom esett a szememre zenei világát pedig nagyban befolyásolta, hogy a dalszerzésben az “újabb” tagok (Csernovszky Márton - basszusgitár, Szabó-Sipos Ágoston - dobok, Varga Dániel - szaxofon) is részt vettek, a végeredmény pedig hat különböző zenei identitás egyvelege lett. Zeneileg ráadásul nagy változás az első albumhoz képest, hogy míg az a Muzsikás repertoárjából táplálkozott, a MORDÁI frontembere és zenei iránymutatója, Nóvé Soma most egy sokkal szélesebb palettáról válogatott népdalokat.

PestiSracok facebook image

- meséli Nóvé Soma.

Nové Soma (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A MORDÁI próbál olyan dolgokat egyesíteni a népzenei hagyományokkal, amik kulturálisan nem feltétlenül kapcsolódnak számos ponton, de sokat kísérleteznek azzal, hogyan tud a kettő érdekes, izgalmas, de közben autentikus fúziót alkotni. Ez az újító szándék ezúttal nem csak a dalokban mutatkozik meg: decemberig ugyanis a megszokott streaming felületek helyett egy geolokációs weboldal segítségével az ország különböző pontjain hallgathatjuk meg az anyagot. Nincs is szükség hozzá másra, mint egy okostelefonra és bekapcsolt GPS-re. A pontos helyszíneket egy térkép mutatja, és a megfelelő koordináták elérésével elérhetővé válik az album. Az egyetlen fix állomás a Normafa, amihez Somát különleges kapcsolat köti.

- meséli.

A különleges akció nem titkolt szándéka az is, hogy kicsit kimozdítsa a hallgatót a megszokott zenefogyasztási formákból, illetve egyfajta hidat teremtsen a virtualitás és a valóság között.

“Egyre intenzívebb a digitális gyorsfogyasztás, és én a magam bőrén érzem, hogy minél több időt töltök a képernyő előtt, annál rosszabb kedvem lesz. Ha már mindenhez virtuális módon lehet hozzájutni, elkezdtem gondolkodni, ezt hogyan lehet felhasználni arra, hogy az ember kimozduljon abból, és a valóságot élje át. Az egész koncepció egy plusz játék, és érdekel, hogy milyen élményben részesülnek a hallgatók. Az egésznek van egy kincsvadászat jellege is.”

Mindemellett a geolokációs játékkal szerettek volna egy párbeszédet is elindítani - a Normafa mellett ugyanis a közönségtől kérték, javasoljanak akár vidéki, akár külföldi helyeket. Így az emberek a lemezen keresztül felfedezhetnek új, izgalmas helyszíneket is.

A “kincsvadászat” tehát október 22-én indul a Normafán és a közönség által javasolt további helyszíneken. Az Álom esett a szememre lemez a megszokott digitális platformokon csak decembertől érhető el, amit egy lemezbemutatóval is megünnepelnek majd.

Fotó: Martin Wanda

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.