Pesti Srácok

Izgalmas programkínálattal vár a főváros a magyar kultúra napján (ÖSSZEÁLLÍTÁS)

null

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját arra emlékezve, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva sokszínű izgalmas programkínálattal várja a látogatókat számos fővárosi intézmény vasárnap. Ezekből szemezgettünk, gondolva kicsikre és nagyokra.

BUDAPESTI GYEREKVASÚT

Január 22-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket. A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit. A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat. A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös dízelmozdony és a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is. A rendezvény napján a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára.

PestiSracok facebook image

URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ

Tizennyolc magyar alkotás három teremben, reggeltől estig a magyar kultúra napján az Urániában. Fesztiváldíjas munkák, közönségsikerek, animáció, természetfilm, köztük a tavalyi nézettségi toplistánkat vezető „irodalmi szerelmesfilm”, a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka mozgalmas házasságát feldolgozó Frici & Aranka. Újdonságként mutatkozik be ezen a napon a Herczeg Ferenc kitűnő darabjából Pacskovszky József által rendezett századfordulós, kosztümös filmadaptáció, a Kék róka és a premierek közül Kárpáti György Mór új mozija, a Jövő nyár című film.

A nap teljes műsora ITT!

VIRÁG BENEDEK HÁZ

Kipróbáltad már magad valaha festőként? És táncosként? Mi a helyzet a fotózással, a színészettel, és a zenéléssel? Hányféle hangszert tudsz megszólaltatni? A Virág Benedek Ház a Magyar Kultúra Napja alkalmából több művészeti ágba is bepillantást enged. Kipróbálhatjátok a festészetet, vagy táncolhattok közösen saját testetek ritmusára Grecsó Zoltánnal, improvizálva kipróbálhatjátok a színházat Tárnoki Márk vezetésével, Kis Kata Linda segítségével egy napra fotóművésszé válhat bárki, trükköket, tippeket kaphattok a fényképkészítésről, vagy éppen a másik oldalról nézve modellt is állhattok a fotósnak korabeli ruhákban. Ezen kívül többféle hangszer is kipróbálható lesz a nap folyamán a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vezetésével.

HAGYOMÁNYOK HÁZA

A Magyar Állami Népi Együttes látványos, egész estés táncelőadása, a Hágókon innen és túl a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek - magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók - sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. Az ünnepi rendhagyó előadásban közreműködnek: Szűcs Nelli és Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színművészei.

MAGYAR ZENE HÁZA ÉPÜLETSÉTA
A nemzetközi szakma által 2021 egyik legjobban várt épülete, a már most számos díjat elnyert Magyar Zene Háza rengeteg meglepetést és érdekességet tartogat a közönség számára. A Millenium Háza tárlatvezetői bemutatják az egykori Hungexpo területére felépített, Sou Fujimoto által tervezett formabontó épület természetbe álmodott koncepcióját, és a zeneiséget, amit kívül-belül magában rejt. A résztvevők bepillantást nyerhetnek abba is, hogy milyen kiállításoknak és programoknak ad otthont. Időtartam: 60 perc. Jegyvásárlás: https://bit.ly/3W2qnWL / vagy személyesen a Millennium Háza jegypénztárban nyitvatartási időben.

ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR

A magyar kultúra napja alkalmából háromnapos ( január 21. és 23. ) eseménysorozattal várja a könyvtár látogatóit. Ritka és különleges alkalom: az Országos Széchényi Könyvtárban a rendezvény ideje alatt együtt látható a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal nálunk őrzött eredeti kézirata. Az érdeklődők az intézmény Esszencia című kiállításának tárlatvezetésein, raktársétákon, kézműves-foglalkozásokon és a digitalizáló központ bemutatásán vehetnek részt.

MAGNET KÖZÖSSÉGI HÁZ

Miért és milyen jelképeket használt Bellini, Botticelli vagy Raffaello a szenteket ábrázoló festményeken? Kinek a jelképe az oroszlán, miért van mezítláb egy díszes ruhába öltözött püspök, és mi mindenre utalhat egy kézben tartott könyv? Milyen történetekhez kapcsolódnak ezek a szimbólumok? Miről ismerjük fel Jóbot, és hogyan különböztették meg a festők Keresztelő Szent Jánost az azonos nevű Evangélistától? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Jelképek és jelentéseik a reneszánsz festményeken című előadás, és mivel ma már többnyire ránézésre nem tudnánk megmondani, kit látunk a vallásos témájú alkotásokon, belebújhatunk a reneszánsz kori átlagember bőrébe, és megtanuljuk dekódolni a művészek által használt összetett jelképrendszert. (Foglalás: ITT)

CINEMA MOM

A magyar kultúra napján speciális gyermekprogramokkal: népmese vetítéssel és kiállítással, kézműves foglalkozással és élőzenés bábelőadással várja a Cinema Mom a közönséget. A program keretében a Kecskemétfilm 2002-ben készült Magyar népmesék sorozatának Cerceruska című epizódját láthatják a gyerekek a mozi emeleti folyosójának kivetítőjén, s hozzá kapcsolódva egy érdekes kiállítás is megtekinthető a rajzfilm képeiből, melynek kurátora az epizód rendezője, Horváth Mária. 9:45-10:45 között kézműves foglalkozásra invitálják a szervezők a gyerekeket és a kedves szülőket, nagyszülőket: Szandavári Emese akvarellfestő és művészetpedagógus, az Art'Em Stúdió vezetője tart interaktív alkotóműhelyt, a Cerceruska gazdag motívumkincséhez kapcsolódva. A népmese vetítésen, a kiállításon és kézműves foglalkozáson a részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kézműves foglalkozást követően – egy rövid kakaó- és kalácsszünet után – 11:00 órától a Marcipán cica (és az oroszlánság) című élőzenés bábmese-koncerttel zárul a programsorozat. A mesejáték az egyik legnépszerűbb hazai bábszínházi produkció, generációk nőttek fel szórakoztató történetén. A látványos, interaktív előadásban a főszereplő énekes-zenész-színész házaspár: Zsámár Katalin és Gay Tamás mesélnek, énekelnek, gitároznak, szaxofonoznak, miközben megelevenítik Marcipán cica történetét.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.