Pesti Srácok

Mától a Netflixen is látható a Blokád

null

A tavaly októberben bemutatott Blokád című film mától a Netflixen is látható. A forgatókönyvíró Köbli Norbert, a rendező Tősér Ádám és a producer Lajos Tamás alkotótrió által jegyzett film a rendszerváltozás utáni Magyarország első nagy politikai és gazdasági krízisén keresztül mutatja be az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József politikai pályafutásának és magánéletének két meghatározó korszakát.

061.hu

A Blokád elsőként vállalkozik arra, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország első, nagy horderejű válságából, a taxisblokádból kiindulva feldolgozza Antall József életét és küzdelmét a demokráciáért. A rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnökét, aki fél évvel beiktatása után élete talán legnehezebb próbatétele előtt áll, magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben. A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Tősér Ádám rendező, aki a film történelmi hátterére is reflektált: „A Blokád történelmileg olyan pontos és hiteles képet fest az eseményekről, ahol a politika háttértörténései mellett az érzelmek is helyet kapnak. A történelmet mindig emberek csinálják, filmünk betekintést ad, hogy ezek az emberek kik is voltak valójában.”

A filmről ITT írtunk kritikát, az alkotókkal készült interjúkat pedig alább láthatják:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.