Pesti Srácok

Tizenkilenc év után új lemezzel jelentkezett a Kispál és a Borz

Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb magyar zenekara május 12-13-án ad dupla koncertet a Budapest Parkban, mindkét fellépés teltházas.

MTI

PestiSracok facebook image

- mondta Kispál András gitáros.

Az együttes legutóbbi lemeze, az Én, szeretlek, téged 2004-ben jelent meg. A frontember, énekes-basszusgitáros Lovasi András szerint valószínűleg el kellett telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy újra berobbanjon a szikra közöttük a dalszerzésben. Hozzátette: ha a zenekarban nem is vesztek össze, mindenkiben voltak tüskék, talán sérelmek is, amiket fel kellett dolgozni, el kellett engedni.

Az első négy-öt új Kispál-Lovasi-dal, köztük a Rózsaszín és a Beszorult mondat 2021 novemberében született. Ahogy Kispál fogalmaz, nem tudatosan kezdte próbálgatni a riffeket, spontán jött az egész. A lemez tizenegy dala sokféle hangzású, mégis jellegzetes Kispál és a Borz-anyag. Kispál és Lovasi mellett az alapcsapatban Dióssy D. Ákos billentyűs hangszereken játszik, Bajkai Ferenc pedig dobol. A koncepció az volt, hogy többféle felállásban, közreműködőkkel rögzítsék a számokat, így például három dobos játszott: Bajkai, Bräutigam Gábor, az eredeti tag, és a Kispál és a Lovasi néven futó projektben ütőhangszeres G. Szabó Hunor.

"Számomra fontos, hogy Bräutigam két számban is szerepelt az albumon. Másfél évre elvonult, nagyon sok mindent átértékelt magával és a zenekarral kapcsolatban, örülök, hogy ilyen formán részese lett a Kispál jelenlegi történetének, a Parkban is ott lesz velünk" - fogalmazott Lovasi András."

A címadó dalban komoly szerepet kapott, és nagyon szellemes szöveget ad elő Krúbi, aki a mai tizen-huszonéves generáció egyik legnépszerűbb rappere. Lovasi szerint az irántuk érdeklődést mutató fiatalok legnagyobb része a szülőktől hallott Kispál és a Borzot, a hiphop közönségének csak Krúbi miatt nem lesznek érdekesek, maradnak boomerek. "Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik. Krúbit tehetséges, sokoldalú zenésznek tekintem, a határai nem ott vannak, ahol a legtöbb hiphop előadónak, mert tud énekelni és zenét szerezni" - jegyezte meg Lovasi András.

Három számban (Letehetetlen; Bodobács; Tündi, Bandi és én) szaxofonjáték hallható, Babcsán Bencéé, ami különleges színfoltot ad a Kispál-daloknak. A frontember lánya, Lovasi Eszter a Gombokban énekel, Kiss Tibor (Quimby) gitárjátéka az Itt lehet című dalt színesíti, Szesztay Dávid gitáron és zongorán működik közre három számban.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Kispál és a Borz négy bemelegítő koncerttel (Luxembourg, Zürich, London, Bátorkeszi) készült a május 12-13-i Budapest Park estekre. A négytagú alapzenekar mellett Németh Juci, Babcsán Bence, Bräutigam Gábor, Leskovics Gábor és Szesztay Dávid, valamint egy meglepetésvendég lép színpadra. Lovasi leszögezte: ez nem lemezbemutató lesz, az új anyagról csak a Beszorult mondatot és a Gombokat fogják eljátszani.

- mondta Lovasi András.

A Beszorult mondat a digitális platformokon és CD-n érhető el, de ősszel vinylen is megjelenik.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.