Pesti Srácok

Salman Rushdie kapja a német könyvszakma Békedíját

Salman Rushdie indiai származású brit író kapja meg ősszel a Német Könyvkereskedők Békedíját.

MTI

A 76 éves író, aki tavaly nyáron súlyosan megsérült, fél szemére megvakult, amikor egy New York-i irodalmi rendezvényen egy férfi késsel rátámadt, októberben veheti majd át a díjat Frankfurtban.

PestiSracok facebook image

A zsűri felidézte, hogy Rushdie, akinek 1981-ben jelent meg Az éjfél gyermekei című remekműve, "regényeiben és tényirodalmi köteteiben az elbeszélői víziót folyamatos irodalmi újítással, humorral és bölcsességgel ötvözi". Hozzátették: miközben az író beszámol azokról az erőszakos rezsimekről, amelyek társadalmakat pusztítanak el, az ellenállás szellemének elpusztíthatatlanságát is hirdeti.

Az egykori iráni forradalmi vezető, Ruhollah Khomeini ajatollah 1989-ben olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie emiatt évtizedek óta állandó veszélyben él. "Mégis továbbra is a gondolat- és szólásszabadság egyik legszenvedélyesebb szószólója, és ebben a kérdésben olyanok mellett is kiáll, akiknek a nézeteit nem osztja" - fogalmazott a kuratórium.

Az író köszönetet mondott a zsűri nagylelkűségéért. Mint írta, tisztában van a díj súlyával, és megtisztelőnek nevezte, hogy a korábbi díjazottakhoz csatlakozhat.


A német könyvszakma 1950-ben alapított Békedíja 25 ezer eurós (9 millió forintos) pénzjutalommal jár. Olyan személyeknek ítélik oda, akik az irodalomban, a tudományban vagy a művészetben hozzájárultak a béke eszméjének megvalósításához. A díjnak eddig két magyar kitüntetettje is volt, 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig Esterházy Péter, tavaly Szerhij Zsadan ukrán költőnek, regényírónak és zenésznek, a kortárs ukrán irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének ítélték oda.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.