Pesti Srácok

Augusztus 1-ig várják a nevezéseket a 30. Országos Diákfilmszemlére

Három kategóriában várják a nevezéseket augusztus 1-ig a 30. Országos Diákfilmszemlére. A Polifilm Műhely Alapítvány és az Aranytíz Kultúrház harmincadik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét augusztus 21. és 27. között a budapesti Aranytíz Kultúrházban.

A nevezéseket az idén is általános iskolás, középiskolás és fiatal filmes kategóriában várják. A 20 percnél rövidebb alkotások előzsűri nélkül kerülnek be a szemle programjába, leadási határidejük augusztus 21., az ennél hosszabb filmek közül előzsűri válogat, leadási határidejük augusztus 1-je. A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye szerint díjazzák - közölték a szervezők. A nevezési lapokat augusztus 1-ig a 30. Országos Diákfilmszemlének otthont adó Aranytíz Kultúrház címére várják. További információ a diakfilmszemle.polifilm.hu oldalon érhető el.

A diákfilmszemlét 30 éve Merza Gábor független filmes, Papp László médiatanár és Szőke András filmrendező hozta létre azzal a céllal, hogy a fiatal filmeseknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Az általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek saját korosztályi környezetükben mutathatják be legújabb filmes munkáikat a nagy nyilvánosság és a szakmai közönség előtt. Nevezési díj nincs, a szemle ingyenesen látogatható.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.