Pesti Srácok

A Metallica két amerikai koncertje négy budapesti moziban is látható lesz

A Metallica augusztus 19-én és 21-én is fellép a texasi Arlingtonban az AT&T Stadionban; a két koncert két részben világszerte a mozikban is megtekinthető lesz, köztük négy budapesti filmszínházban.

A világhírű metálcsapat idei lemeze, a 72 Seasons megjelenése után kezdett világkörüli turnéba. A Metallica az M72 koncertsorozat részeként lép fel augusztus 19-én és 21-én a Dallas Cowboys NFL csapat otthonában, ami Észak-Amerikában, valamint Közép-, és Dél-Amerika nagyobb részén élőben látható a mozikban - közölte a magyarországi forgalmazó, a Pannónia Movie Kft. hétfőn az MTI-vel. A többi földrészen, a többi latin-amerikai országban, Európában, Ázsiában, Afrikában, a Közel-Keleten és Óceániában a vágatlan felvételt néhány óra csúsztatással az adott időzóna főműsoridejéhez igazítottan sugározzák műholdon keresztül. Magyar idő szerint az éjszaka közepén már e napokon zajlanak az események. Az említett napokon a kétrészes, csaknem háromórás koncertélmény 16 óra 30 perctől és ráadásként 20 órától is átélhető lesz a Cinema MOM, a Pólus Mozi, a GoBuda Mozi és a Lurdy Mozi termeiben. A két előadás menete teljesen más zenei listából áll.

PestiSracok facebook image

A Metallica új lemezét, a 72 Seasons debütáló albuma, a Kill 'em All 40. jubileumára időzítette. Az M72 turné nemcsak a friss dalokról szól, hanem 1981 óta íródó történet egészéről, így a kétrészes esemény több mint harminc számot vonultat föl a banda diszkográfiájából. A show különleges színpadelrendezéssel fut, amely 360 fokban teszi lehetővé a fellépés mozis közvetítését, a nagyvásznas kép- és hangrendszerrel minden rajongó közel érezheti magát a történésekhez. Az április közepén, saját kiadásban megjelent 72 Seasons-t a zenei szaksajtó kritikusai kedvezően fogadták, köztük a rangos Rolling Stone magazin újságírója is. A James Hetfield gitáros-énekesből, Lars Ulrich dobosból, Kirt Hammett gitárosból és Robert Trujillo basszusgitárosból álló együttes ezelőtt 2016-ban jelentkezett nagylemezzel utoljára, idén Gred Fidelman produceri segítségével született meg a 77 perces, tizenkét dalos album, amelynek globális premierje szintén elérhető volt néhány hazai moziban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.