Pesti Srácok

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje

Moldovai Katalin erdélyi rendező Elfogy a levegő című első nagyjátékfilmje a szeptember a 7. és 17. között zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciójába kapott meghívást - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t csütörtökön. Az Elfogy a levegőt megtörtént események inspirálták. A film szerepeiben Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes látható.

A történetben Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő azonban váratlanul feljelenti egy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine testi-lelki kapcsolatáról szóló film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

PestiSracok facebook image

- idézi a tájékoztató Moldovai Katalin, aki korábban úgy fogalmazott, ezzel a drámai történettel „a generációkon átívelő örökségünk mélyére akart hatolni, és felfedni azokat a mechanizmusokat, amelyek meghatározzák a jelenünket.”

A nemzetközi filmekre fókuszáló torontói Discovery programban korábban egyebek mellett Jorgosz Lanthimos, Dzsafar Panahi, Steve McQueen, Michael Haneke, Christopher Nolan, Barry Jenkins, Alfonso Cuarón, Joachim Trier, Pablo Larraín és Jean-Marc Vallée alkotásai szerepeltek. Az Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet inkubátor programjának támogatásával, a Magma Cinema, a Spot Film, a Salamandra Film és a Digital Fiction Studios gyártásában készült. Executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin, forgatókönyvírója Palóczi Zita és Moldovai Katalin. A filmet Táborosi András fényképezte, vágója Soltész Orsolya, zenéje Cári Tibor szerzeménye - áll a közleményben. A film november 2-től lesz látható a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?