Pesti Srácok

A Virtuózok megmutatja a régióban, hogy Magyarország kulturális nagyhatalom

A Virtuózok valódi magyar értékeket tesz közkinccsé, megismerteti a fiatalokkal a zenetanulás szépségeit, és megmutatja a régióban, hogy Magyarország kulturális nagyhatalom - hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a klasszikus zenei tehetségkutató kilencedik magyar és egyben harmadik nemzetközi évadáról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Vitályos Eszter kiemelte: nagyon fontos az alkotóknak, hogy a nemzetközi tévénézők számára is első látásra kiderüljön, a műsor magyar gyökerű. A kultúra közvetítése mellett a Virtuózok már kilencedik éve olyan edukációs programot valósít meg, amely felzárkózási esélyt ad a lehetőséghez nem jutó fiatal művészeknek, és rajtuk keresztül egész közösségek érezhetik sajátjuknak és lehetnek büszkék növendékeik, településük sikerére - tette hozzá az államtitkár.

„A zene híd, amely összeköti az embereket a társadalmi együttélés legkisebb egységétől, a családtól kezdve egészen a nemzetekig”

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Vitályos Eszter.

Peller Mariann, a műsor alapítója és producere közölte, hogy több meglepetést és újítást is tartogat majd a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című évad, az adásokat decemberben forgatják majd. Peller Mariann emellett elmondta, hogy létrejött a Hauser Alapítvány, amelynek célja támogató oktatási tevékenységek és programok létrehozásával, valamint közösségeken belüli partnerségek kialakításával hátrányos helyzetű fiatal zenészek támogatása elsőként Magyarországon, majd Európa többi részén. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az idei nemzetközi műsor új magyar mentorokkal is gazdagodik: Bogányi Gergely és Batta András segítik majd a fiatalokat a felkészülésben. Balázs-Piri Soma zongoraművész, a Virtuózok korábbi győztese is visszatér: ezúttal sztárvendégként lép a színpadra. Idén a nemzetközi adásban is lesz magyar műsorvezető, a lengyel Ida Nowakowska mellett szerepet kap Boros Misi Junior Prima díjas zongoraművész is, aki a Virtuózok egyik első felfedezettjéből vált nemzetközi hírű művésszé és idén először próbálja ki magát műsorvezetőként is, Bátor Anna partnereként a backstage-ben fognak beszélgetni a versenyzőkkel. Az idei magyar válogató zsűrijében helyet foglal majd Miklósa Erika operaénekes, Keller András hegedűművész, karmester, Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója, Balázs János zongoraművész és Káel Norbert zongoraművész. A műsor nemzetközi zsűritagjai között Miklósa Erika és Keller András mellett ismét szerepel többek közt Plácido Domingo, a műsor legrégebbi, világhírű támogatója, Guy Pratt basszusgitáros, valamint Stjepan Hauser csellista világsztár. A közmédiában látható műsor új évadának két fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és Csák János kulturális és innovációs miniszter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.