Pesti Srácok

Négy magyar filmet is díjaztak a Szarajevói Filmfesztiválon

Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Somogyvári Gergő alkotását, valamint Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilmjét is díjazták a Szarajevói Filmfesztiválon szombat este.

Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó elismerést. A rövidfilmért járó Szarajevó Szíve-díj egyben az Oscar-jelölést is biztosítja az alkotásnak, amely egy fiatal, első látásra céltalan életét mutatja be. A diákfilmek versenyébe Gyimesi Anna Falling című, anyaságról szóló diplomafilmje érdemelte ki a fődíjat. A dokumentumfilmes kategóriában Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje a zsűri különdíját nyerte el, míg a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 - Nagyszeben Tudor Giurgiu rendezésében a Nemzetközi Artmozi-szövetség (CICAE) különdíját kapta meg. A Szarajevói Filmfesztivál az elmúlt három évtizedben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken évről évre több mint 100 ezer néző vesz részt, míg a nívós szakmai programokat világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei közreműködésével rendezik meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.