Pesti Srácok

Sergio Leone-filmhét lesz a Cinema MOM-ban

Sergio Leone-filmhét lesz a Cinema MOM Moziban: a rendezőtől hat klasszikus western filmet láthat a nagyközönség augusztus 24. és 29. között Budapesten. A Pannonia Entertainment hétfői közleménye szerint a hatnapos, a 19 órakor kezdődő programban a filmklasszikusok többnyire eredeti nyelven, magyar felirattal lesznek láthatóak, egyedül Terence Hill Nevem: Senki című filmjét vetítik szinkronizálva.

Mint írják, augusztus 24-én a három spagettiwestern, a "Dollár-trilógia" nyitányával indul a vetítéssorozat: az 1964-es Egy maréknyi dollárért című filmet vetítik Clint Eastwooddal a főszerepben, Ennio Morricone zenéjével. A Spanyolországban forgatott olasz alkotást 4K-s felbontásban vetítik - írják a közleményben. Augusztus 25-én az 1965-ben készült Pár dollárral többért című alkotás, augusztus 26-án a Volt egyszer egy vadnyugat című film kerül a vászonra Henry Fonda és Charles Bronson főszereplésével.

PestiSracok facebook image

Az 1968-as klasszikust szintén 4K-s verzióban vetítik. Augusztus 27-én a Dollár-trilógia harmadik filmjét, az 1966-os A Jó, a Rossz és a Csúf című westernt láthatja a közönség, augusztus 28-án pedig az Egy marék dinamit című filmet 1971-ből. Ez utóbbi Leone Amerika-trilógiájának középső darabja. A filmhét utolsó napján, augusztus 29-én Terence Hill Nevem: Senki című klasszikusát láthatja a közönség. Az 1973-as alkotást Leone producerként felügyelte, a zeneszerző szintén Ennio Morricone volt - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?